A Balassagyarmati Fegyház és Börtönben 2011 óta működik egy Mesekör nevű szabadidős program a Feldmár Intézet munkatársainak közreműködésével. A most következő szubjektív élménybeszámoló ennek Mesekörnek Budapesten az Akvárium Klubban tartott előadásáról szól. Fotó: Réthey-Prikkel Tamás (Szerző: Klein Kinga) 

Abszolút bízom az emberekben. Bár történt velem egy és más – mint mindenkivel -, hogy ne így legyen, mégis így érzek, legfeljebb időnként eltitkolom. Elmentem tehát erre az előadásra, kicsit persze izgultam, hogy milyen is lesz. Gondoltam kedvesen drukkolni fogok a partvonalról ezeknek az embereknek, akik szeretnék jobbá tenni az életüket.

Nem ez történt.

Már a bevezető zene alatt valamilyen izgalom és bizsergés járt át… aztán elkezdődött az előadás és szép lassan rá kellett jönnöm, hogy magamat látom a színpadon. Döbbenet, igazi katarzis. Egyek vagyunk, nincsenek ők és mi, valamiféle egység lett belőlünk nézőkből és belőlük játszókból. Játék=valóság. Felszabadult mókázás életünk elemeiből felépítve. A reakció: vastapsok és röhögés már az előadás közben. Tekintetek egymásba fonódása néhány pillanatra, egymáshoz ért lelkek, és szeretet. Szinte éreztem, hogy én is ott vagyok a színpadon. Egy ember, aki küzd, szenved, fél, hülyeségeket csinál és próbálja helyrehozni. A döbbenet nem a színészi játék tökéletességében volt, hanem abban, ahogy ezek az emberek civil létükre kinyíltak a színpadon és meg merték mutatni az érzéseiket, gondolataikat és hibáikat, amelyeket elkövettek, ráadásul számunkra, „kinti” emberek számára, akik jobb esetben jóindulattal szemlélik arcukat önmaguk jobbik énjéért, rosszabb esetben kemény előítéletek falát kell majd lerombolniuk. Kétség nem fér hozzá, felvállalták önmagukat, „magukhoz ölelték életüket” ország –világ előtt. Mindezt humorral átszőtt önkritikával, nem csupán reménnyel, de a biztos elhatározással a folytatásban. Többen kijelentő módban és múlt időben fogalmazták meg később a beszélgetésben a mondatot: - Megváltoztam, mióta ide járok.

 Pont.

Büky Dorka aztán ki is mondta, amit az első pillanattól lehetett érezni. Mindezt a szeretet és ítélkezés nélküli odafigyelés tette velük. Ez valóban megtörtént, ott a szemünk előtt. Aki egy kicsit is érzékeny és empatikus érezte ezt. Megtörtént a csoda, befogadtunk a szívünkbe olyan embereket, akiknek addig a létezéséről sem tudtunk, és akiket ráadásul még börtönbe is zárt a társadalom.

Ezt a csodát kell áttennünk a mindennapokba, helyet kell, hogy kapjon életünkben, és akkor végre egy kicsivel jobb hely lesz a világ, mint volt tegnap.

Köszönöm a segítséget a cikk megírásával kapcsolatban Büky Dorottyának a Feldmár Intézet munkatársának és Réthey-Prikkel Tamásnak, aki hozzájárult, hogy felhasználhassam a fotóit.

Linkek a témával kapcsolatban: 

Balassagyarmati Fegyház és Börtön honlapja

Feldmár Intézet honlapja

Kovács Mihály bv. alezredes, bv tanácsos  blogja

Vigyázz rám! - Bródy János dalát énekli a Mesekör egy másik előadáson: