Nincs ilyen widget!

Színek: a piros

Valentin nap alkalmából fogadjátok szeretettel színes posztjaink következő részét, melynek főszereplője a szerelem színe: a piros.

0.png

A különböző színérzetet kiváltó színingerek, mint különböző hullámhosszakkal jellemezhető sugárzások, hatást gyakorolnak az emberi szervezetre akkor is, ha e sugárzás nemcsak a látószerven keresztül éri azt, ezért fontos, hogy tisztában legyünk egy-egy szín élettani hatásával. Ez különösen érvényes fejlődésben lévő gyermekeink szobájának színeire, hiszen az élettani paraméterek pszichikai változásokat is vonnak maguk után, mivel tudományos  megfigyelések igazolták, hogy a színekkel a betegségek gyógyíthatók, de súlyosbíthatók is, ezért nem mindegy, hogy azokban a helyiségekben, melyekben sokat tartózkodunk, milyen színek vannak és azok mennyire erős árnyalatúak.

A színeskörnyezet-tervezésnek a színek használatakor a színingerek élettani hatásán kívül a színek kifejezőerejével is számolnia kell. Az elménkben egyes tárgyak, fogalmak bizonyos színekkel társulnak, mint például a vörös esetében a tűzzel, ezért szeretik a fázósak is például a vöröset. A vörös szín hatását tekintve élénkítő színnek mondható, a vörös mindig a kifelé irányuló cselekvés, a szangvinikus temperamentum színe, a vörös érzéki, bátor, a klasszikus színszimbolika szerint a vér és az élet színe. A vörösek szenvedélyesek, merészek, intimek és vigasztalóak. A vörös az idegrendszerre serkentőleg és izgatólag hat, a vörös színű sugaraknak erősen stimuláló, vérátáramlást fokozó hatásuk is van. A vörös környezet csökkenti az étvágyat, sőt, kimondottan étvágytalansághoz vezet.

A vörös általában a naranccsal mutat a legjobban, mivel egymás melletti színek a színkörön. Az emberek a vörös mellett a megfigyelések szerint a narancsot látják a legszívesebben, akár egyenlő arányban alkalmazva a két színt.

A narancssárgával és rózsaszínnel bohókás összhatás érhető el, ennek következtében kislányszobákba ideális színösszeállítás.

Fáradt árnyalatai, melyek már közelebb állnak a rózsaszínhez bátrabban alkalmazhatók étkezőbe, mert nem okoznak étvágytalanságot.

Egy színtelen enteriőrt is beszínez és felmelegít pár apró, narancsos vörös árnyalatú színfolt.

Egy hófehér enteriőr könnyebben elviseli a vöröset és a hozzá használt izgalmas kombinációs színeket. A vörös színről általában mondható, hogy modernné teszi a teret, amelyben szerephez jut.

Bordóba hajló árnyalatai már sokkal inkább kényelmet és nyugalmat árasztanak.

Eklektikus és keleti stílusú enteriőrökbe bátran kombinálhatjuk hasonlóan erős és feltűnő színekkel.

Ha minden falat vörösre festünk, akkor a közelítő hatás következtében a szoba kuckós lesz. Hobbiszobákba, mozi szobákba ideális ez a megoldás.

A dolgozószoba falán alkalmazott vöröset érdemes sok képpel tompítani, hogy ne okozzon állandó feszültséget a munkavégzés során minket érő színhatás.

Ritkábban használatos helyiségekben, mint például tárgyalók bátrabban használhatjuk a vörös élénkebb árnyalatait.

Lakóterekben a vörösnek szinte minden árnyalata önmagában is öltöztet, de ne féljünk egyéb színekkel sem társítani.

Forrás 0,1,2,3,4,5,6,7,8,9,10, 11

süti beállítások módosítása