Haraszty István szobrai, mozgó mobiljai leginkább gépekre emlékeztetnek. Igen, csak emlékeztetnek, mert valójában gépszobrok, amik gondolati sorok közlésére hivatottak. Ez különbözteti őket meg az igazi gépektől. E-mailben kértem interjú lehetőséget Istvántól, és másnap már egy nagyon kedves,  mondhatni édes email várt a mail boxomban: -ARANY KIS SZÍVEM Köszönöm az érdeklődést .Amikor tudtok jönni,jelezzétek szívesen látunk.

Így hát felkerekedtem, és látogatást tettem az egyik legnevesebb ma élő szobrászművészünknél.

Belépve nem ért csalódás, rengeteg kütyü, bigyó, nyomógomb, beépített csoda mozgatja, és teszi különleges módon otthonossá házát. Semmi sem szokványos, minden egyedi és megkomponált. Az egész ház olyan, mint egy nagy mű, még inkább műalkotás.

István kedvesen beinvitált, és körbevezetett az otthonában. A fotók magukért beszélnek, a rend és a tisztaság pedig a feleségét dicséri.  A körséta után leült jól megszokott helyére, és rágyújtott egy cigarettára.

Cs.A.: Milyen indíttatásra kezdtél el kifejezetten kinetikus szobrokkal foglalkozni?

Édeske: Ösztönösen kezdtem el, már egészen kis koromban. 3 évesen is már az volt a legkedvesebb szórakozásom, hogy különféle szerkezeteket hoztam össze. Volt egy kis dobozom, amibe gyűjtögettem mindenféle dolgokat. A szüleimtől is legtöbbször alkatrészeket kaptam ajándékba. Ha visszaemlékszem, mindig is a magam által összerakott, kitalált játékokkal szerettem legjobban játszani. 6-7 évesen létrehoztam hintőpor szórógépet (teljesen haszontalan dolog), méreg keverőt (pohár vízbe zöld festéket kevertem), vagy például cipősdobozból működő motoros garázsajtót. Ösztönösen jöttek ezek a dolgok, tudat alatt, nem művészettel akartam kifejezetten foglalkozni. Gimnázium után géplakatosnak tanultam, azt gondoltam, hogy ez az, ami érdekel. Jó eredményekkel elvégeztem az iskolát, így oktató lettem. 12 évig tanítottam, miközben a magam szórakoztatására készítettem mozgó szerkezeteket. Nem tudtam róla, hogy ez a világban már egy működő művészeti ág. Kerestem a kapcsolatot művészekkel, elkezdtem festeni is. Hamar rájöttem, hogy ez nem az én világom, így áttértem a szobrászatra. 10 év tanulás után, 1969-ben kiállításom nyílt, a Kassák Lajos Művelődési Ház avató ünnepségén. Nagy sikerem volt, állati gyorsan ismertté váltam. Sok barátot szereztem.

Cs.A.: Hogyan lett a beceneved Édeske?

Édeske: 1969-ben, a Kassák Művház avató ünnepségén, sok új emberrel beszélgettem, és egy idő után, már nem jutott eszembe a nevük- így maradtam az Aranyszívem, Édesem, Édeske Drága fordulatoknál. Végül addig-addig, amíg Csáji Attila, Pauer Gyula és Csutoros rám ragasztották ezt a nevet. Így lettem hivatalosan is Édeske István.

Cs.A.: Melyik rész a kedvenced az alkotófolyamatból?

Édeske: Mikor a nevemet beütöm a végén... (hangosan nevet) Mikor kitalálom, aztán eljátszom vele, képzeletben eltervezem, mit fog tudni. Ha sikerül, örülök neki, hogy olyan lett, amilyennek elképzeltem. Ha nem lett tökéletes, az inspirál a következő alkotásnál, hogy még jobbat, még különlegesebbet hozzak létre.

Cs.A.: Melyik alkotásodat - ha van ilyen - szereted a legjobban?

Édeske: Nincs olyan. Volt, amit jobban szerettem, de nem volt olyan, amitől ne tudtam volna könnyen megválni. Örültem, ha múzeumba elkerült, hogy azt a gondolatot, ami benne van, közöltem másokkal is.

Cs.A.: Hogy telik egy napod, szisztematikus vagy?

Édeske: Igen, bár mostanában egy kicsit összekuszálódott. Régebben nagyon az volt. Reggel fél 7-kor kávéztunk, 7-kor indult  a nap. Rögtön műhely, cigi, azalatt végig gondoltam  mi a mai munka. 9-kor még egy kávé, délig dolgoztam. Gyerekkorom óta fél1-fél2-ig alszom (nevet). Kettőkor kávé, majd ötig megint dolgoztam. Utána egy kis műhelytisztogatás, rendrakás, szerszámok elrakása. Este kompjúterezem éjjel 1-ig, 2-ig, vagy akár 3-ig is.

Cs.A.: Lesz a közeljövőben kiállításod?

Édeske: Igen, most szombaton (május 7-én, 18 órakor) nyílik a Bécsi út 56 szám alatt, a Symbol Art Galériában, gyertek el!

Édeske munkáit a honlapján is megnézhetitek, kattintsatok rá, ajánlom meleg szívvel: http://edeske.hu