- 2013.04.21. 22:27
Az Electrolux Design Lab nemzetközi formatervező versenyén 1.700 indulóból idén 2 magyar fiatal is a legjobb 105 közé került. A SEAbreeze szóra kattintva a verseny hivatalos oldalára juttok, ahol szavazhattok az egyik magyar tervre és megnézhetitek a többi versenyző pályamunkáját is. Kérjük lájkoljátok a versenyző oldalát, támogassátok őt szavazataitokkal, hogy minél többen értesülhessenek a tervről és a szavazásról is! A szavazatokért sok köszönet kedves olvasóinknak!
A bejegyzés folytatásában a SEAbreeze tervezőjével, Csernátony Fannival készített interjúmat olvashatjátok, Fanni blogját pedig itt találjátok.
(Szerkesztette: Hujber-Nagy Aletta)
Mennyire van ma Magyarországon igény formatervezésre?
Lehet elsőre meglepően hangzik, de nekem az a véleményem, hogy designerre minden területen szükség van. Azért nem formatervezőt mondok, mert amit a design ma jelent, azt már nem takarja ez az elnevezés, illetve félrevezető is lehet, hiszen nem csak a termékek formáját tervezzük meg. Sokszor kapunk megbízást egy rendszer, egy szolgáltatás, egy arculat vagy egy virtuális termék megtervezésére, amik esetében eleve nem beszélhetünk formákról csak átfogó koncepciókról, amik a kreatív problémamegoldást szolgálják. A design fogalmának tágabb értelmezésével sokan nincsenek tisztában, így az igény nem mindenhol jelenik meg, de a mostani designer generációnak az is feladata és felelőssége, hogy ezen változtasson.
Electrolux Design Lab - SEAbreeze
Electrolux Design Lab - SEAbreeze
Milyen pályázatokon szoktál, szeretsz indulni? Bármi szóba jöhet vagy csak olyan, aminek egyetértesz a filozófiájával, céljával?
Szerencsére elég sok pályázati lehetőség van, így mindig végiggondolom, hogy melyikeken érdemes elindulni. Inspiráló-e a téma, jó-e a feladatkiírás, mit lehet nyerni (nem csak pénzre gondolok, hanem médiamegjelenésre, tapasztalatra, kiállítási vagy megvalósítási lehetőségekre, szakmai gyakorlatra) és persze sokszor a határidők is közrejátszanak a döntésben. Igyekszem minél többet pályázni és lehetőleg olyan témákat választani, amikben találok kihívást.
C-iosk termékcsalád (társtervező: Ferth Tímea)
Szoktál-e azonosulni a témával egy pályázat tervezése során?
Természetesen kell azonosulni a témával, bármiről is legyen szó, anélkül nehéz lenne igényes és őszinte munkát leadni. Elsősorban a felhasználó szerepébe kell helyezkedni és az ő igényei alapján kialakítani a terméket, de mindig figyelembe kell venni a környezetre gyakorolt hatást, a gyártási lehetőségeket és a gazdasági-piaci viszonyokat is.
ribbON ergonomikus villanykapcsoló család
Konzultálsz-e ilyenkor szakértőkkel, vagy a dizájn az még dizájn és csak a konkrét terméktervezési fázisban mész bele a részletekbe?
A designer nem autonóm művész, szinte mindig csapatban dolgozunk. Ha egyéni pályázatról van szó, akkor is konzultálni kell már a kezdetektől és nem csak szakemberekkel, hanem leendő felhasználókkal, kívülállókkal, más szakterületen dolgozókkal is. A visszajelzések nagyon fontosak a tervezési folyamatban.
ribbON ergonomikus villanykapcsoló család
2010-ben is indultál a Design Lab-on akkor egy hűtővel. Mesélj róla kicsit! Ezzel milyen helyezést értél el?
Az IceCloud nevű hűtőszekrény koncepcióm nem került be a legjobb 25-be, de rengeteg magyar és külföldi blogon írtak róla. Annak a tervezésnek a tapasztalatai sokat segítenek az idei pályázatnál és természetesen a terv a portfóliómat gazdagítja, így azt hiszem mégis sok mindent nyertem, függetlenül attól, hogy nem jutottam a döntőbe.
Electrolux Design lab - icecloud
Electrolux Design lab - icecloud
Milyen a színekhez való viszonyod?
A tervezésben még a színek megválasztásának is tudatosnak kell lennie. Nem önkényesen, saját ízlés alapján választok, hanem figyelembe veszem az adott termék célcsoportját, annak igényeit, a színek pszichológiai hatását, a konkurens termékek színhasználatát. Sokszor arra van szükség, hogy ne is határozzunk meg színt, hanem lehetőséget biztosítsunk a személyre szabhatóságra és a felhasználóra bízzuk a választást.
Yuca hajszárító
A terméktervezésben a dizájn, vagy a funkció a kiindulópont?
A design maga a funkció. A termék fizikai és úgynevezett mentális kialakítása – tehát a megjelenési és a használhatósági szempontok – egymástól elválaszthatatlanok. A színeknek és formáknak is funkciójuk van – a tárgy kommunikációja, ergonómiája, az, hogy kényelmes legyen megfogni, használni, tisztítani. A kiindulópont a termék és a felhasználó interakciója.
pakli - magyar kártya koncepció
A termékfejlesztés mellett az urbanisztika és a grafikai dizájn is érdekel. Melyik terület a szíved csücske?
Ahogy korábban is említettem, a design számomra univerzális fogalom – egy grafikai elem, egy tárgy vagy egy köztér megtervezése ugyanazokra a lépésekre bontható – a feladat a problémák, igények és célok feltárása, elemzése és a helyes kérdések megfogalmazása. A válasz pedig már lehet két vagy három dimenziós is.
Matricás határidőnapló - Kalendart pályázat - 2. helyezés
Melyikben mi az, ami igazán érdekel?
Minden feladatban meg kell találni azt, ami számomra érdekes – engem mindig az mozgat, ha azt érzem, hogy a tervvel valamilyen pozitív változást fogok elérni akár egy ember életében, akár társadalmi szinten.
Városligeti csónakázó tó koncepció (tártstervezők: Ferth Tímea és Butora Tamás)
Mesélj még egy kicsit magadról!
A hobbijaim és a munkám sokszor összefolynak: az egyik ilyen határterület a szervezés. A CSEKK (Csomópont Egyetemisták Közti Kooperáció, www.facebook.com/csekkcsomopont) egy olyan diákszervezet, ahol a különböző szakterületről érkező diákoknak szervezünk olyan projekteket, kiállításokat, workshopokat és előadásokat, ahol lehetőségük van egymással megismerkedni, közösen dolgozni és közben megtanulni egymással kommunikálni. Ezen kívül az egyetemen is szervezek ilyen jellegű tevékenységeket és egyre több magyar és külföldi iskola diákszervezetével működünk együtt – nem csak designerekkel és építészekkel, de informatikusokkal, közgazdászokkal és mérnökökkel is.
LABLAB workshop szervezés
Tudsz dolgozni az egyetem mellett? Van lehetőséged értékesíthető termékeket tervezni vagy csak az iskolára koncentrálsz egyelőre?
Általában a szakmai programok szervezése és a pályázatokon való indulás tölti ki az időmet az iskolai feladatok mellett, de azért előfordultak már kisebb-nagyobb megrendelések is az elmúlt években. Most elsősorban az önképzésre szeretném helyezni a hangsúlyt és az egyetem mellett is képzem magam workshopokon és előadásokon valamint gyakornokként a Cellux csoportnál. Persze van egy-két projekt, amit szabadidőmben tovább csiszolgatok és fenntartom a lehetőségét, hogy ezek előbb vagy utóbb valamilyen formában megvalósításra kerülnek.
Möbitorus formatanulmány
Milyen területen dolgoznál szívesen az egyetem elvégzése után? Mik a közeli és a távlati terveid?
Jövőre fogok diplomázni, addig pedig még szeretnék külföldre menni szakmai gyakorlatra. Utána pár éven belül saját stúdió nyitása a terv, ahol különböző szakterületekről érkező tervezőkkel és szakértőkkel dolgoznánk különböző komplex projekteken. Konkrét terület nincs, az urbanisztikától kezdve, a belső építészeten keresztül a virtuális szolgáltatások kitalálásáig bármit el tudok képzelni és éppen ez a változatosság az, amit imádok a munkámban.
youmari logikai játék (társtervező: Ferth Tímea)