Nincs ilyen widget!

dekoody utazásai - bajor kalandok bőrnadrágban 1.

Miután feltankolt halászlével, töltött káposztával, néhány rúd bejglivel, és már a fáról is megdézsmálta a az összes szaloncukrot, Dekoody úgy döntött, hogy az elhízásra erősen hajlamosító karácsonyi ünnepek után inkább elhúz egy kis téli pihenésre, mert az újévi malac már határozottan ártott volna a vonalainak.  (Szerző: Zboróvári Kriszti)

BGL-0104.jpg

Bajorországot tűzte ki úticéljául, a festői Berchtesgadener Land egyik gyöngyszemében, Schönau am Königsee-ben szállt meg egy nemzeti park tőszomszédságában, ahonnan csillagtúra-szerűen igyekezett felfedezni a környéket. Több mint két hét alatt számos csodás helyet bebarangolt, rengeteget kirándult, síelt, és természetesen az újévi mulatságokat is bajor módra élte meg.

Minden reggel kinézett az ablakán, és semmi tervezés, sokkal inkább puszta intuíció alapján döntött, hogy aznap épp mihez lenne kedve. Az első napokban még az autóját is alig kellett használnia, hiszen a háztól, ahol lakott, számtalan túraútvonal vezetett a környező hegyek csodás kirándulóhelyeire.

BGL-0009.jpg

A szilaj hegyláncok közt csendesen megbújó tengerszem, a Königsee annyira lenyűgözte Dekoodyt, hogy már ekkor megfogalmazódott benne, hogy ide érdemes lenne nyáron is újra ellátogatni. A tó, mely helyenként a 200 méteres mélységet is eléri, fokozottan védett, vizét ivóvíznek nyilvánították, felszínén már az 1900-as évek elejétől fogva kizárólag elektromos hajtású kishajók közlekednek a környéket felfedezni vágyó természetbarátok számára.

BGL-0021.jpg

BGL-0034.jpg

A tó mellett húzódó domboldalban egy bobpálya fekszik, ahol Dekoody látogatásakor épp egy világbajnokság zajlott. A hely érdekessége az, hogy a jeges vályúban való eszeveszett száguldást bárki kipróbálhatja, aki hajlandó némi eurót szánni a kalandra, ugyanis szakavatott versenyzők irányításával megtapasztalhatjuk a nem mindennapi élményt.  Részletek itt.

Dekoody már attól megszédült, hogy a pálya mellett pózolnia kellett egy sorozatfotóhoz, így a 120 km/órás robogást végül nem vállalta be.

20140105_170338_8.jpg

20140105_170338_10.jpg

20140105_170338_11.jpg

20140105_170338_12.jpg

20140105_170339_13.jpg

Míg sokan már az esti bulira készülődtek, Dekoody az év utolsó napját egy csúcstámadással igyekezett emlékezetessé tenni.  A közeli, 1304 méter magas Grünstein hegyet mászta meg, ahonnan elbűvölő panorámájú kilátás nyílt az alpesi legelőkkel szeldelt kisvárosok sorára, a Königseere, és a környező még inkább hívogató hófödte csúcsokra.

BGL-0012.jpg

BGL-0076.jpg

BGL-0077.jpg

BGL-0081.jpg

BGL-0078.jpg

BGL-0085.jpg

BGL-0084.jpg

BGL-0100.jpg

BGL-0104.jpg

BGL-0086.jpg

A sportteljesítmény méltó javadalmazásaként a Grünstein Hüttében elfogyasztott egy forrócsokit, majd hazaindult, hogy rápihenjen a január elsejei évköszöntő tűzijátékra, helyi szokások szerint.

BGL-0094.jpg

Dekoody bőrgatyás bajor kalandjai hamarosan folytatódnak, újabb csúcsokkal, kulináris élvezetekkel, vadleséssel és egyéb izgalmakkal.

 

 

süti beállítások módosítása