Nincs ilyen widget!

dekoody utazásai: beborozódva a borfesztiválon

Tegnap este véget ért a múlt héten Kisflanc által is beharangozott 21. Budavári borfesztivál. Mivel dekoody rengeteg szépet hallott már róla, így idén ő is ellátogatott a Budai Várba a fesztivál utolsó estéjén. Kedvenc kabalánk úgy tűnik, elindult a celeblejtőn, ugyanis volt hogy összesúgtak a háta mögött nevét emlegetve. Eleinte egyébként nagyon jól bírta a kóstolgatást, de a sokadik pohár után bedobta a törölközőt. Hát hiába, nem az ő méreteihez igazították a kóstoló poharat... (Szerző: Hujber-Nagy Aletta)

22.jpg

A fesztiválon szigorúan csak kóstolójegyekkel lehet fizetni, melyeket többek között a bejárat közelében lehet vásárolni. Ezeket színben passzoló körömlakkal ellátott lányok árulják. Vegyünk tőlük jó sokat! :-)

1.jpg

A Palota tövében található térképen nézzük meg, mit és hol találhatunk a 4 napos rendezvény alatt!

15.jpg

Ha ezeken túl vagyunk, vessük bele magunkat a kóstolgatásba!

Elsőként dekoody a Tiffán Ede és Zsolt Pincészetéhez ment, mert barátainak nagyon kellemes tapasztalatai voltak az idős Tiffán Edével, mikor is egy hűvös őszi napon becsengettek borászatába. Tökéletes vendégszeretettel fogadta őket műsoridőn kívül, életre szóló kellemes élményt okozva ezzel nekik.

4.jpg

Kicsit nézte a tájat is dekkody, mielőtt lemegy a nap. Gyönyörű a kilátás a rendezvény egész területéről.

3.jpg

Nagyon tetszettek neki a boros dobozokból rögtönzött asztalok. Nem csoda, hiszen dekoody az újrahasznosítás szerelmese.

2.jpg

Nem hagyhatta ki az év bortermelőjének, Vida Péternek standját sem, aki folyékony angolsággal tájékoztatta folyamatosan érkező külföldi érdeklődőit. A nagy pohár különösen tetszett dekoodynak.

21.jpg

A Sauska Cuvee 11 rendesen bejött dekoodynak. A béna kísérői nem fotózták le, amint a finom bort ízlelgeti...

24.jpg

Volt egy kis csetepaté, apróbb közelharc az egyik pohár must kapcsán a Borbély Családi Pincészetnél...

14.jpg

Igyekezett dekoody nem csak a borokat végig mustrálni, hanem a környezetet is szemügyre venni. Mátyás kútjánál kétszer is hosszan időzött.

5.jpg

6.jpg

Volt, aki jól bírta az italt (na jó, igazából mustot)...

9.jpg

...és volt, aki kevésbé.
Somogyi Tibor pincészetéhez többször is ellátogatott, hol a vörösért, hol a szőkéért.

10.jpg

Rájött, hogy ennek nem lesz jó vége. Üres gyomorral érkezett a buliba, ezért elkezdte nézni, hol és mit ehetne. Idén nagyon nagy hangsúlyt fektettek a minőségi ételkínálatra is, dekoody mégis egy egyszerű lángos után sóvárgott...

7.jpg

Amit aztán meg is kapott.

8.jpg

A Heimann Családi birtok Barbár bora lenyűgözte dekoodyt. Megkérték, hogy a facebook oldalukra ugyan küldje majd el a fotóját, ha egy mód van rá.

20.jpg

Kicsit elment kiszellőztetni a fejét, hallgatott egy kis jazzt, ahol összefutott egy szomszédjával is. Kicsi a világ!

11.jpg

Néhányan ugyan majdnem ráültek, meg persze elé is álltak, de a zenét azért jól hallotta szerencsére.

12.jpg

Esteledni kezdett, de igazából ettől csak még hangulatosabb lett az egész fesztivál, ő meg már úgyis homályosan látott, szóval a kísérőire hagyatkozott.

13.jpg

19.jpg

18.jpg

0.jpg

17.jpg

Végül elment megköszönni az ingyen jegyet a Törley pezsgőpincészethez, ahol megbotlott és úgy maradt.

22.jpg

Így szépen hazavitték és lefektették aludni. Ma egy kicsit fáj a feje, de hamar össze fogja magát szedni, hiszen újabb felfedezni valók várnak rá.

23.jpg

Képek: Hujber-Nagy Aletta

Még több dekoody kalandot olvashattok ezekben a cikkekben:

dekoody Tihanyban

dekoody a Veszprémi Állatkertben

süti beállítások módosítása