Nincs ilyen widget!

Színek: a rózsaszín

A rózsaszín a vörös telítetlen árnyalata, a piros és fehér pigmentek keverése által jön létre.

0.png

Biztosan sokan meglepve olvassátok majd, hogy az 1940-es évekig a rózsaszín a fiúkat jelölte, a kék a lányokat, mivel előbbi a vörös rokonaként határozottabb, férfiasabb színnek tűnt, utóbbi visszafogottnak. Ez az 1940-es években megváltozott, azóta fordítva van. Talán ennek is köszönhető, hogy közösségi terekben igen ritkán alkalmazzuk ezt a színt, szinte az egyetlen előfordulási helye a kislányszoba.

A most következő válogatás azt példázza, hogy a rózsaszínnek számtalan szép árnyalata van, de nagy mennyiségben mindenképp tört árnyalatait szoktuk alkalmazni, az élénk rózsaszínek pedig többnyire csak egy-egy falszakaszon mutatnak jól, legalábbis egy-egy falszakaszon nem érezzük túl soknak a jelenlétét. További felhasználási területei általában: kisbútorok, minták, kiegészítők, dekorációk.
A rózsaszín szépen mutat a fehérrel, feketével és a szürkével, valamint jól áll neki az arany és az ezüst, de nem ritkán látható barna, narancs, piros és zöld társaságában sem.
A rózsaszín tud elegáns és visszafogott, ugyan akkor vidám és modern is lenni, lehet nyugtató és izgató is, de egy valami nem tud lenni: észrevehetetlen!
Mindezekre láthatunk példákat a következő válogatásban.

Forrás 1,2,3,4,5,6,7,8,9,10,11

süti beállítások módosítása