"Mind szánalmasak vagyunk. Ez tesz minket olyan érdekessé."   

Szögezzük le: a végső House-epizódban a címe (Everybody Dies - Mindenki meghal) a legjobb. Abban ugyanis még megcsillan valami abból a régi, zseniális, önreflexív House-ból, aki egymaga elvitt a hátán egy sorozatot. Aki minden egyes részben minimum öt olyan bon mot-t lőtt el (köztük a legnagyobbat: "everybody lies" - "mindenki hazudik"), hogy nem lehetett nem imádni. Akinek az intelligenciája és a kegyetlen racionalitása végtelenül szexi. Volt. (Szerző: Country Komfort)

Lehetett volna brutális katarzis a fináléban? Igen. Ha nem 2012-t írnánk. Ha nem amerikai televíziós sorozatról lenne szó. Ha létezne még hagyományos értelemben vett nagyregény, rendes főhőssel. Ha kegyetlenül végigviszik a koncepciót. Így viszont - jobb híján - (alig) maradt valami a tűzből.

Minden nézőnek van egy saját, dédelgetett Dr. House-befejezése. Az enyém nem ilyen lett volna. De tudjuk: you can't always get what you want.

A nyolcadik évad utolsó részében House esendő ember volta (a Nagybetűs Ember, hajjaj) kerekedik felül az ördögi antihős-figurán. Egy csavarral, igen, de akkor is. (Ennél többet nem árulok el, nyugalom! Nincs spoilerveszély.) 

A hardcore House-rajongók a hetedik évadtól kezdve amúgy is érzik, hogy lejtmenetbe került a show: először a "Huddy"-történet (a House és Cuddy-románc) nyúlós semmitmondással váltakozó pusztító kilátástalansága, majd House félig régi-félig új, összeszokni nem képes csapata kedvetlenítette el a nézőket. 

A nyolcadik évad csúnya, külső szempontokba is belátást engedett: Lisa Edelstein (Cuddy) kevesellte a fizetését, ezért nem újította meg szerződését, a Thirteent játszó színésznő, Olivia Wilde más filmes elfoglaltságai miatt nem tudta végigvinni a House egyetlen értelmes női szerepét.

A főszereplőre épített show, amely igazságtalanul nagy terheket rótt Hugh Laurie magas színvonalú színészi játékára, kifulladt. A nyolcadik évad néhány relatív csúcsponttól eltekintve fáradt, kiábrándító és egysíkú volt. 

Hugh Laurie próbál leválni a vele eggyé vált figuráról; új életet akar kezdeni és bluest kíván játszani (és sajnos, nem a kedvenc fajtámat).

Minden gyarlósága ellenére biztos, hogy valami rendkívüli ért véget most. Az ötletgazda-producer David Shore és a stáb megcsinálta azt, ami keveseknek sikerül: óriási kultuszt kreált egy fiktív figura köré, és átlépett az amerikai kórházas sorozatok árnyékán, nem egy lélegzetelállító pillanatot szerezve a nézőknek.

Ami hiányozni fog: 

- mindenekelőtt House lakása mint nagyon erős önkifejezés - újra és újra meg fogom nézni az észbontóan vonzó enteriőröket itt;

- a kristálytiszta logika és a Freudon edzett, pofátlan szókimondás - biztos, hogy időnként House-idézeteket olvasok majd itt;

- a tábla, amire csak Ő írhatott;

- a Vicodin-bontó mozdulat;

- a blues, amit House játszik. Játszott.

A sorozat Facebook-oldalán feltették az ilyenkor obligát kérdést: "naa, melyek a kedvenc részeitek?" Itt vannak az enyémek, tessék.

I. évfolyam 21. rész: Three Stories. Dramaturgiai brillírozás, amely során többek között az is kiderül, mi történt House lábával.

IV. évfolyam 15. rész: House's Head. Feszültség, borzasztó rejtvény, amit meg kell oldani, hallucináció.

Te mire emlékszel majd leginkább a Dr. House-ból?