Nincs ilyen widget!

Mit kerestünk a Lánchíd-ON?

A dekoodert 10 blogger hozta létre és tartja működésben. Aki rendszeres olvasónk, ezt már kívülről tudja. Aki idetéved, annak is feltűnik idővel a 10 kékzöld fül a portál fejlécén a 10 névvel. Neveinkre kattintva egy pár mondatból egy kevéske információt is megtudhattok Rólunk, az olvasói visszajelzések azonban azt mutatják, hogy ennél többre is kíváncsiak lennétek.

0.jpg  Az első, ám annál érdekesebb adalék lehet számotokra, hogy a legtöbben nem ismertük egymást a dekooder megalakulása előtt, de mindannyian tudtuk, vagyis inkább éreztük, hogy nekünk, dizájn bloggereknek jó lenne személyesen is megismerkedni és valami nagyot, sajátot alkotni. A találkozás olyan jól sikerült, hogy annak eredményét nap, mint nap érzékelhetitek újabb és újabb cikkeink formájában, de amiről nem tudtok, illetve eddig nem láthattátok, az az, hogy a nagy közös projektünk mellett apró, közös projektek is elindultak és néhány már meg is valósult, de a legszuperebbek csak eztán következnek majd! Érdemes minket követni, mert csupa szép és jó dologra készülünk!

Következzen most egy olyan történet, amelyben a 10-ből 3 szereplő valamilyen formában részt vett és valamilyen eredményt el is ért benne:

A történet első főszereplője Kópis Benedek, aki olyan ügyesen megírta a Lánchíd 19 design hotel, a DEFO és az Europa Design Lánchíd-ON pályázatát még a dekooderes csapat összetalálkozása előtt, hogy az összeállásunk után Zai Viki lecsapott a pályázatra és idő hiányában megkért engem, hogy legyek a segítségére. Még sosem dolgoztunk együtt, de éreztem, hogy ebből csak jó sülhet ki. Akkor is, ha sosem készül el a pályázat, akkor is, ha elkészül, de utolsók leszünk, és akkor is, ha netán elsőként érünk a célba. A feladat izgalmas volt, a nyeremény pedig a terv megvalósulása a Lánchíd19 design hotel konferenciatermének falain és egy jó kis kirándulás, ami valljuk be, már éppen elég, hogy érdemes legyen elindulni egy ilyen pályázaton.

A pályázat természetesen utolsó pillanatban készült el, jó nagyot hajráztunk a végén, hiszen mindketten kisgyerekek és munka mellett bindzsiztünk a kiötlött tervek felett, ráadásul mindenki a saját otthonában tette hozzá a pályázathoz a magáét. Most már elárulhatom, hogy a feladat az volt, hogy a Lánchíd 19 design hotel konferenciatermébe egy olyan installációt kellett tervezni, amely központi elemére, a Wilkhahn cég On irodai székére épül és azon tulajdonságát szimbolizálja, hogy a szék maga tökéletes szabadságot nyújt a helyhez kötött tevékenységek végzése közben is. Október 9-én még Wii nyílt napot is tartottak a design hotelben, ahol mindenki kipróbálhatta, hogyan sportolhat székben ülve, tökéletes kényelemben.

A pályázatot végül is sikerült leadni, bár Viki majdnem elsüllyedt a hóban, mikor tőlünk készült elvinni a célig, de megúszta ő is és a pályázati anyag is. Ezek után következett pár hét körömrágás, majd jött az eredményhirdetés. Sajnos Viki kislánya lebetegedett, így egyedül kellett menjek az eredményhirdetésre. Jó nagyot is késtem, bár ilyen eseményekről nem szoktam, és az is fura volt, hogy idő közben hívtak minket, hogy hol vagyunk már. Ez minden esetre jót jelentett. Mint kiderült, csak a legjobb ötöt hívták meg a hirdetésre. Érkezésem után egy rögtönzött előadást kellett tartsak a tervünkről, majd következett az eredményhirdetés. A torkomban dobogott a szívem és nem véletlenül, mert nem ötödikként, nem negyedikként és nem is harmadikként mondták a nevünket, hanem másodikként. Ilyenkor az ember egyszerre sír és nevet, hiszen olyan közel volt a hőn áhított első helyezett, de ugyanakkor mégis jó érzés, mert hiszen mégiscsak dobogósok lettünk és a Wilkhahn céghez történő kirándulásra mind az 5 döntőbe jutott csapat meghívást kapott. Szép oklevelekkel érkeztem haza, a kirándulást pedig izgatottan várjuk. Valamikor májusban kerül rá sor.

A pályázat kivonatát itt láthatjátok:

Az Europa Design oldalán közzétett sajtóközleményben a következőket írták rólunk:

"A második helyezett Hujber-Nagy Aletta és Zai Viktória Mágneses fal/tapéta/matrica terve lett, a páros az ON szék formáját használta motívumként. A dekoráció, amely a szék által nyújtott, tökéletesen szabad mozgást hivatott jelképezni, ebben az esetben is szabadon variálható. A pályázók egy innovatív megoldást alkalmaztak a projekt során, mely tökéletesen alkalmazkodik a terem funkcióihoz: az újdonságnak számító mágnesfal, illetve az erre felhelyezendő mágneses tapéták, matricák és 3D-s tárgyak által a konferenciaterem az eseménynek megfelelő faldekorral díszíthető, és a könnyű felhelyezésnek köszönhetően percek alatt új arculat kölcsönözhető a térnek. A mágnesfal sokoldalúságát mutatja, hogy akár flipchartként is használható.
A dekoráció minden esemény előtt egyedileg megtervezhető, akárhányszor leszedhető és újra felhelyezhető. Amennyiben pedig az esemény úgy kívánja, a tapéták, matricák, tárgyak eltüntetésével egy fehére festett, üres mágnesfal várja a terembe érkezőket, amely már semmiben nem különbözik a terem többi falától, így vetíteni is lehet rá.

A építész-enteriőrtervező páros írásai többek között a www.dekooder.hu életmód portálon olvashatóak, ahol nevükre kattintva saját design blogjaikra juthatunk."

Az egyetlen negatívum a tervünkkel kapcsolatban az volt, hogy túl dekoratív, bár, mint a sajtóközleményből is kiderül, a tervünk egy hófehérre festett mágneses fal, így ennek jogosságával nem értettünk egyet, de vitathatatlan, hogy az első helyezett grafikája egyszerűbb és játékosabb volt. Viszont a mi tervünk a zsűri szerint a leginnovatívabb volt az összes közül. Kísérletező kedvű tervezők lévén nekünk ez volt a legnagyobb elismerés, amit a közelmúltban kaptunk. Reméljük, hogy a további közös mikro és 10 fős makro projektjeink is legalább ilyen eredményesen, minimum ilyen méltató szavakkal zárulnak majd.

Mi minden esetre ezen leszünk! Csak figyeljetek!

A tervünket itt láthatjátok:

süti beállítások módosítása