A dizájnnak sok területe van. Az egyik például a telefonos alkalmazásoké. A Budapest Design Week keretében látogattunk el még tavaly a Team Distinction irodájába, ahol egy 24 órás küzdelemben mérhette össze erejét kilenc nagyszerű csapat. Feladatuk egy mobil telefonra fejlesztett alkalmazás elkészítése volt, egészen az alapoktól. A fotók nemcsak a verseny miatt érdekesek, hanem azért is, mert az irodát méltán láthattuk 2013-ban az Év irodája 2013-as verseny jelöltjei között. Kíváncsian várjuk, hol végez az iroda a versenyben. A közönségszavazás lezárult, az eredményt 2014. február 6-án tudhatjuk meg. (Szerzők: Hujber-Nagy Aletta és Csontos Mónika)
- 2014.01.14. 17:31
Báli szezon és farsangi mulatságok időszaka van. Mindnyájan tudjuk azonban, hogy nem kell különösebb ünneplés, sem ok és indok ahhoz, hogy kinyissunk egy üveg finom bort (például), és a kandallóban ropogó tűz mellett, vagy a madárcsicsergésben úszó teraszunk egy sarkában leüljünk poharunkkal, beszélgessünk valakivel vagy csak egymagunkban elmélkedjünk.
Ilyen és ehhez hasonló alkalmakat még különlegesebbé tehetjük a palackbontás egy aprócska, ám igen meghatározó kis kellékével, a dugóval. Szinte nincs alkalom, amihez ne találnák valami témában odaillő ilyen kis apróságot, amiből mutatok most párat Nektek. (Szerző: L-VAnita)
- 2014.01.14. 10:04
A téli sportok szerelmeseinek nem kedvez az idei szezon, égből hullott természetes hóért komolyabb távolságokat kell megtennünk, ha a fáradt gőzt kiengedve lejtőkön hasítanánk. A tavalyi év tapasztalataiból kiindulva még reménykedhetünk abban, hogy Holle anyó tavaszra, de legkésőbb nyár elejére összeszedi magát és nekiáll rázni a dunyhákat. (Szerző: Zboróvári Kriszti)
- 2014.01.13. 14:17
- 2014.01.13. 10:56
2008-ban David La Ferriere elhatározta, hogy meglepi gyerekeit azzal, hogy rajzol valamit uzsonnástáskájukra. Az egyszeri meglepetés szokássá vált. Az uzsonnástáska előkeresése az iskolatáskából pedig a nap egyik fénypontja lett a gyerekek számára. Igazi szellemes alkotások néha egy kis grafikus humorral, filozófiával, kíváncsisággal vagy éppen tanítói célzattal megspékelve. Jöjjenek a képek, merítsetek ötleteket, és próbáljátok ki ti is! (Szerző: Baráth Réka-Inspiration4)