Nincs ilyen widget!

VELUX dizájnpályázat - mit vár a zsűri

Nemrégiben arról adtunk hírt, hogy magyar dizájnszakos hallgatókra is számítanak a VELUX dizánpályázatának kiírói. A zsűri nemzetközileg ismert és elismert tervezőkből áll: tagjai közt van Dr. Peter Zec professzor, a Red Dot Díj alapítója, Petra Blaisse, textiltervező és az olasz-dán bútortervező páros, a Gamfratesi is.

 

A GamFratesi dizájner duó szerint maguk a tetőtéri ablakok és az árnyékolók is sokat elárulnak arról, milyennek szeretnénk láttatni a saját otthonunkat. A VELUX Nemzetközi Dizájn Díj zsűritagjai kíváncsian várják, milyen innovatív árnyékoló megoldásokkal szállnak versenybe a legjobbnak járó címért Európa formatervező és dizájn szakos hallgatói.
Stine Gam és Enrico Fratesi, a dán-olasz GamFratesi dizájner páros jól tudja, hogy milyen nehéz érvényesülnie egy fiatal, kezdő tervezőnek. Az új generációk elkötelezett támogatóiként örömmel csatlakoztak a VELUX Nemzetközi Dizájn Díj zsűrijéhez, amely pályázatra 2013. december végéig regisztrálhatnak Európa formatervező és dizájn szakos hallgatói.

A pályázat sokak számára hozhat igazi áttörést
 
„A dizájn pályázatok különösen fontosak egy pályakezdő életében, hiszen ezek által lehetőséget kapnak a vállalati szféra megszólítására” – mondja Fratesi. „Ha van egy jó ötleted, de nem rendelkezel elegendő kapcsolati tőkével vagy pénzzel, ezek a megmérettetések kiváló alkalmat teremtenek arra, hogy bizonyítsd a tehetségedet, és hogy kapcsolatokat építs a gyártókkal. Még ha nem is te nyered a legjobbnak járó címet, a verseny folyamatokból nagyon sokat tanulhatsz.”
„A VELUX Nemzetközi Dizájn Díj izgalmas, hiszen arra ösztönöz minket, hogy új megközelítésből tekintsünk egy olyan dologra, amit nap mint nap látunk. Az árnyékolók szerepe azonban igen sokrétű – befolyásolják a szobába jutó fény mennyiségét, továbbá kijelölik az otthonunk és a külvilág közti határokat. Mindazonáltal megvan bennük a potenciál, hogy harmonikus interakciót teremtsünk a fény, a bútorok, az anyagok és a textúrák között.”
 
Gyökeresen eltér egymástól az európai nemzetek ízlésvilága
 
Észak- és dél-európai gyökereinek köszönhetően a GamFratesi pontosan tudja, hogy a különböző országok tradíciói jelentős hatást gyakorolnak az ablakokra és azok árnyékolására. „Az erős napsütés miatt délen a fény szabályozása az elsődleges szempont. A déliek jellemzően sokkal zárkózottabbak is, és kevésbé engedik be otthonaikba a külvilágból érkező tekinteteket. A skandináv országokban ugyanakkor jóval nyitottabbak az emberek. A skandináv otthonokat óriási ablakok jellemzik, s az ottaniak építészeti, valamint szociális értelemben véve is szívesen tárják fel otthonaikat a külvilág előtt.”
A GamFratesi meggyőződése, hogy az európai szintű pályázat jól példázza majd, hogy mennyire különböző az egyes országok ablak és árnyékoló kultúrája, hiszen a résztvevők minden bizonnyal saját hagyományaikat is beépítik a koncepciókba. A tervező páros arra számít, hogy néhány gyökeresen új, a mostani trendeknek megfelelő, de akár azokon túlmutató megoldást is láthatnak.
 
 
„Nem ragaszkodunk a trendekhez” – folytatja Fratesi – „azonban manapság számos fejlesztés ugyanazon irányba halad. Ilyen közös nevező a termékek minőségbeli változása. A gazdasági válság hatására azok a megoldások kerültek a középpontba, amelyek nem csak egy szezonra szólnak, így ma már jóval magasabbak a minőséggel szembeni elvárásaink. A másik irányvonal az egyszerűség és természetesség dominanciáját jelenti. Manapság olyan dolgokkal akarunk kontaktust teremteni, amelyeket jó érzés megérinteni, s egyre több természetes anyagú, tónusú textilt, anyagot és színt láthatunk. Mindezek alól a mi munkáink sem képeznek kivételt.”
 
Az árnyékolók újraértelmezése
 
Őz Beáta, a VELUX Magyarország Kft. értékesítési vállalatának ügyvezetője szerint a VELUX Nemzetközi Dizájn Díj a vállalat innováció iránti elkötelezettségét igazolja, amely egyúttal a termékfejlesztés motorja: „A VELUX Cégcsoport alapítójának jelmondata szerint egyetlen kísérlet többet ér, mint ezer szakértői vélemény. Számunkra is jó tapasztalat lesz, hogy a fiatal dizájnerek miként birkóznak meg az árnyékolók újragondolásának feladatával.”
 
A versenyzőknek azon négy kritériumnak kell megfelelniük, amelyek a GamFratesi munkáiban is iránymutatóak: az innovációnak, az életminőségbeli változásnak, a fenntarthatóságnak és a piaci életképességnek.
„A minőségi élet különösen fontos nekünk, dizájnereknek” – teszi hozzá Fratesi. „Olyan termékeket szeretnénk alkotni, amelyek jó érzéssel töltenek el, s szívesen használjuk őket a mindennapokban. A fenntarthatóság minden formatervezéssel kapcsolatos feladat kötelező eleme, ami ugyanakkor nem azt jelenti, hogy mindennek újrahasznosított anyagból kell készülnie. A kortárs formatervezésnek megfelelően kell használnia az anyagokat, és maximalizálnia kell az újrahasznosíthatóság szintjét. Az innováció természetesen nagyon közel áll a szívünkhöz, és hisszük, hogy sok hallgató ez alatt nem csak az anyagokra gondol majd, hanem az esztétikumra és az üzenetekre is, amelyek új értelmet adhatnak projektjüknek. A fiatal tervezők többsége viszont kevés piaci ismerettel rendelkezik, így a koncepció életképességéről a zsűri tiszte dönteni.”
„Az európai szintű megmérettetésben megvan annak lehetősége, hogy felfedezzük az árnyékolás új formáit” – összegzi Fratesi az eddig elmondottakat. „Ki tudja? Talán e hallgatók közül kerülnek ki azok, akik új ablakot nyitnak a külvilág felé, és onnan az otthonokba.”
 
 
Háttérinformáció a VELUX Nemzetközi Dizájn Díjról
 
A VELUX Nemzetközi Dizájn Díj 2014 azzal a céllal jött létre, hogy felfedezze a fiatal tehetségeket és teret adjon a dizájn szakos egyetemi, főiskolai hallgatóknak arra, hogy bemutassák innovatív tetősíkablak-kiegészítőkkel kapcsolatos elképzeléseiket. A díj páratlan lehetőséget kínál számukra, hiszen munkáikat egy nemzetközileg elismert dizájnerekből álló zsűri értékeli, s kellő nyilvánosságot biztosít kreativitásuknak. A nevezés lehetősége valamennyi dizájn és formatervezés szakos egyetemi vagy főiskolai hallgató számára nyitva áll, ugyanakkor a koncepciókkal kapcsolatos elvárások minden jelentkező számára ugyanazok: a zsűri tökéletes, intelligens, minőségi, kreatív és a tervező személyiségét leginkább kifejező koncepciókat vár.
A pályázat időzítése:
·         2013. december 31.: a regisztráció utolsó napja
·         2014. január 3.: a pályázatok benyújtásának első napja
·         2014. március 31.: a pályázatok benyújtásának utolsó napja
·         2014. április: a zsűri értékelésének időszaka
·         2014. május: ünnepélyes díjátadó, a nyertesek hivatalos bejelentése, az online kiállítás kezdete
További információ: designaward.velux.com
A zsűri tagjai
 
Dr. Peter Zec professzor – Nemzetközi szinten elismert dizájnszakértő és író, a Red Dot Dizájn Díj alapítója és vezetője. 1991 óta a híres Design Zentrum Nordrhein Westfalen, a Red Dot Dizájn Díj otthonának elnöke. További információ: http://en.red-dot.org/2098.html
Petra Blaisse – A neves holland dizájner számos kreatív területen alkot, így nagyra becsült munkái között egyaránt találunk példát textiltervezésre, tájépítészetre és kiállítás dizájnra. 1991-ben létrehozta saját dizájn vállalatát, az Inside Outside-ot Amszterdamban. Munkássága az amszterdami Stedelijk Múzeum Alkalmazott Művészetek Osztályán indult. 1987-től szabadúszó dizájnerként dolgozott, és építészeti installációi ekkor váltak védjegyévé, amelyeket eleinte több támadást ért, mint amennyi elismerésben részesültek. Figyelme fokozatosan a textilek használata, a fény alkalmazása és az enteriőrtervezés felé fordult, s ezzel egy időben kezdett el kerttervezéssel és tájépítészettel is foglalkozni. További információ: http://www.insideoutside.nl/en/petra-blaisse.htm
Gamfratesi – A dán Stine Gam és az olasz Enrico Fratesi alkotta elismert dizájner duó a tradíció és megújulás harmonikus párbeszédéből merít ihletet. Bútoraik tervezése során szívesen kísérleteznek a a különböző anyagokkal és technikákkal. Gam és Fratesi munkáiban együttesen érvényesülnek a hagyományos dán bútorkészítés és kézművesség hagyományai a tradicionális olasz intellektussal és konceptuális megközelítéssel. További információ: http://gamfratesi.com/studio/
A VELUX Cégcsoportról
 
A VELUX Cégcsoport küldetése, hogy jobb lakókörnyezetet teremtsen a tetőn keresztül érkező napfénnyel és friss levegővel. Termékprogramja tetőtéri ablakok és lapostetős házakra készült megoldások széles skáláját fedi le. A vállalat számos árnyékolót, beépítőterméket és távvezérlő elemeket, valamint a tetőbe integrálható napkollektorokat is gyárt. A VELUX Cégcsoport a világ mintegy 40 országában képviselteti magát értékesítési vállalattal, 11 országban pedig termékgyártás is folyik. Megközelítően 10.000 alkalmazottat foglalkoztat, és a VKR Holding A/S tulajdonát képezi. A VKR Holding A/S korlátolt felelősségű társaság, amely alapítványok és az alapító család 100%-os tulajdonában van. További részletek: www.velux.com.
További információk:
Heiszki László
heiszki.laszlo@flowpr.hu
06/20-665-0375
Skype: heiszkilaszlo.flowpr

süti beállítások módosítása