- 2013.07.29. 14:30
Nem vagyok lakberendező. Felhasználó vagyok és érdeklődő, aki állandóan keresi az új inspirációkat ahhoz, hogy miként lehet egy lakást otthonná varázsolni. Nincs könnyű dolgom, mert a szakmai oldalakon jellemzően sablonokat, kliséket találok. Olyan enteriőröket, amelyek ízlésesen ugyan, de egyéniség nélküli lakásbelsőket mutatnak. Ami mindenhol szembe ötlik, az igényes anyagok használata, a letisztult elrendezés, és a státuszszimbólum szintjére emelt lakberendezés. Az egyetlen problémám ezzel az, hogy hiányzik belőle az ember, az aki majd ÉL a lakásban, és inkább kirakatnak tűnik, mint otthonnak. Az említett igényesség és letisztultság egyetlen képviselője a kanapéhuzat, vagy a tapéta anyaga, a bútorok formája, ami adott és a boltban megvásárolható. Pedig az Ember nem ilyen.
A kialakított terek már szinte műalkotások, amiben egy-egy elhelyezett személyes tárgy zavaró hatást kelt, a szabadon hagyott nagy terek pedig semmire nem jók csak arra, hogy ne akarjuk őket használni, hisz azzal megtörnénk a rendet.
Minap viszont találtam egy fantasztikus ellenpéldát. Isabelle de Borchgrave egy belga művész gyönyörű, élettel teli szobrai és festményei hűen tükrözik személyiségét, és mint kialakult, stabil Ember, otthonát is úgy alakította ki, hogy legyen hova HAZA térnie. Otthona annyira női, hogy szinte nevet lehetne neki adni. Nézzétek!
.jpg)
.jpg)
.jpg)
