- 2013.06.07. 10:00
A tenerifei Lorena Tarquis-t még madridi tanulmányaim során ismertem meg. Lorena eredetileg építész, ugyanakkor az elmúlt néhány hónapban az ékszertervezés vizeire evezett nem is kis sikerrel. Én egyből beleszerettem munkáiba, és érdekelt a mögötte álló történet is, amit a továbbiakban olvashattok.
(Szerző: Baráth Réka-Inspiration4)
Lorena elmesélte, hogy az egész úgy kezdődött, hogy meglátott egy gyönyörű nyakláncot, amit szívesen megvett volna, de fémallergiája miatt nem tudta volna hordani. Elgondolkozott, hogy jó lenne olyan ékszereket tervezni, amiket olyanok is tudnak hordani, akiknek fémallergiájuk van. Visszaemlékezett arra a csomózási technikára, amit még 7 évesen tanult nagymamája testvérétől, majd egy számára nem ismeretlen anyaghoz nyúlt. Ez nem volt más, mint a spanyolul patkányfarok névre keresztelt pamutból és selyemből készült zsinór. Ennek a 3 összetevőnek az együtteséből született meg a T'arq design, és a "csuklóra szabott" karkötők.
A szivárvány színeiben ragyogó karkötők és nyakláncok, egyre nagyobb sikert aratnak, tervben van a fülbevalók felvétele is a palettára. Nemrég megnyílt az üzlet is, holnap pedig a The Trendency Room-on fog bemutatkozni Las Palmas-on.