Sajnos már a kenyérsütés sem a régi, szinte csak a régi öregek ismerik a kemencés kenyérsütés szépségeit. Egy nagyon jó cikket olvashattok, arról hogyan készítették régen nagyanyáink a kenyeret itt.

Nagyapám 45 munkaév után átadta a stafétabotot édesapámnak, aki karöltve édesanyámmal vágott bele az akadályokkal telített úton. Immár 34 küzdelmes évet tudhatnak maguk mögött, de ez az idő alatt is emberségesek tudtak maradni, ezért tisztelem őket.

Emlékeimben él mikor még a tüzelős kemencéhez lépcsőn lefelé lehetett eljutni, szüleink féltő tekintettel ügyeltek le ne guruljunk, mely akkor gyermekszemmel nagyon félelmetes volt, és mikor álmatlan éjszakáinkon gyermekként kint gyúrtuk a kis cipót szüleinkkel. De a kerek és hosszú szakajtó is az emlékeimben él, melyet előzőleg szakajtóruhával béleltek ki, majd tették bele a kelesztendő kenyértésztát.

Az emlékek megmaradtak, azonban mindent korszerűsíteni kellett, a tüzelős kemencét felváltotta az elektromos, sok kézi munkát felváltott a gépi.

Ajánlom figyelmetekbe A kenyér és egyéb péksütemények című könyvet, melyben találtok hagymás, paprikás, kakukkfüves, burgonyás kenyeret, melyekről bizton állíthatom nagyon finomak, hiszen édesapám már ezt mind kisütötte nekünk.

Végezetül szeretném bemutatni a kulcsos kalácsot. Az esküvőkre készített kalácsot a borosüveg szájára helyezték és így kísérték el a párt a templomig, útközben kínálták a nézelődőket ezzel a kaláccsal és persze a borral. Régen tejből készítették, mely picit édes, borsos kalács. A pontos összetevőit azonban nem árulom el az maradjon családi titok. :)