Nincs ilyen widget!

Konkoly Ági, a legszebb magyar nő

Nagyflanc délelőtti, kétes nemű modellekről írt postja ihlette mai bejegyzésemet. Abban az összeállításban is gyönyörű "nők" voltak, de én egy igazi, szépséges magyar hölgyre szeretném most a figyelmet irányítani. Bizonyára mindannyian értesültetek róla, hogy Konkoly Ági minden idők legeredményesebb magyar indulója lett a Miss Universe versenyek történetében, hiszen az első tíz között végzett Las Vegasban 2012. decemberében. A nyitóképen csodálatos DaalaRna ruhában látható, 40 méternyi anyagból készített magyar nemzeti viselete pedig a bejegyzés folytatásában tekinthető meg. (Szerző: Hujber-Nagy Aletta - hna design studio)

1.jpg

14.jpg

12.jpg

13.jpg

Pályázati munkák a 2012-es miss universe magyar nemzeti viseletének megtervezésére

Pákozdi Alexandra terve

2.jpg

Pápai Lilla terve

6.jpg

A győztes terv

Konkoly Ágnes nemzeti ruháját Bélavári Zita tervezte, akinek alkotását egy pályázaton választották ki. „Egy hónap alatt kellett tervezni egy nemzeti ruhát a királynőnek. Ahogy a tervezésnél általában, először képanyagot gyűjtöttem.”

„Azt tudtam, hogy nem szeretnék kalocsait vagy matyót, mert ezeket már nagyon sokan használták. Olyan tájegységet szerettem volna, ami eddig kevesebb figyelmet kapott, pedig gyönyörű ruháik vannak” – indokolta Bélavári Zita a palóc tájegység bujáki népviseletének választását.

A tervező által megálmodott ruha alapja eredetileg menyasszonyi viselet. A teljesen natúr színű ruhát csupán szalagok díszítik, amik eredetileg a menyasszony pártája alatt voltak. „A ruhára tettem ezeket a szalagokat, ezzel szerettem volna feldobni az egyszínű viseletet.”

Fontos volt számára a különleges anyaghasználat, ami hajtogatásban, plisszírozásban mutatkozott meg. A ruhához egyébként 40 méter organza anyagot használt fel, ami tulajdonképpen nem számít soknak, hiszen 13 rétegű a szoknya, valamint a felsőrészhez és az ujjmegoldáshoz is sok anyagra volt szükség.

A magyar nemzeti viselet nemzetközi szinten is elismerést aratott, Bélavári Zita szerint valószínűleg pont az egyszerűsége miatt. „Először kicsit megijedtem, hogy Ági el fog veszni a jelmezbemutatón” – utalt arra, hogy néhány ország versenyzőjének ruhája finoman szólva is túlzás volt. „Egy-egy ruha inkább már jelmez volt, az adott ország egész történelme megjelent benne. Ági ruhája egyszerű volt, és pont ezzel tűnt ki.”

Forrás

3.jpg

4.jpg

5.jpg

Konkoly Ági további képei

7.jpg

8.jpg

9.jpg

10.jpg

11.jpg

Forrás 1,2,3,4,5,6

süti beállítások módosítása