- 2013.01.18. 19:40
Egy korábbi bejegyzésből már értesülhettetek róla, hogy milyen kiállítással jelent meg idén a magyar építésztársadalom saját pavilonjában a Giardini területén, a 13. Velencei Építészeti Biennálén. Arról viszont eddig nem esett szó, hogy a megfáradt turisták milyen körülmények között töltődhettek fel és költekezhettek ki. A biennálé területén elhelyezkedő Biennale coffee shop a Magyar pavilon közvetlen szomszédságában helyezkedik el, érdekes kontrasztot alkotva a népi építészet gyökereiből táplálkozó, kívülről nem éppen modern épülettel. Sőt, az igazat megvallva saját magával is, hiszen a kávézó épülete sem éppen minimalista stílusú.
A Tosetto Allestimenti pár négyzetméter öntapadós fólia segítségével gondoskodott róla, hogy leesett állal fotózzak, térüljek és forduljak kávézójukban és shopjukban. Felmerült bennem a kérdés mindeközben, hogy vajon hány percig bírnám ki szédülés nélkül itt, de az is lehetséges egyébként, hogy a látványhoz igen hamar hozzá is lehet szokni. A zizegős életformát űző fiatalabb, frissebb nemzedék biztosan boldog örömmel tér be ide, a magamfajta két gyermekes, rutinos anyukák meg azt a kis időt fél lábon állva is kibírják, amit benne töltenek, nem igaz? (Szerző és fotók: Hujber-Nagy Aletta - hna design studio)
Dicséretes az előtér részben a szelektív szemét gyűjtésének lehetősége, a belső térben pedig a látszó gépészet vizuális hasznosítása.
Tervező: a Velencei Biennálé Golden Lion győztese, Tobias Rehberger
Képek: Hujber-Nagy Aletta
A Velencében készült cikk sorozat további részei:
13. Velencei Építészeti Biennálé: MAGYAR PAVILON
13. Velencei Építészeti Biennálé: OROSZ PAVILON
13. Velencei Építészeti Biennálé: BIENNALE COFFEE SHOP
13. Velencei Építészeti Biennálé: NEMZETEK PAVILONJAI 1.
13. Velencei Építészeti Biennálé: NEMZETEK PAVILONJAI 2.
13. Velencei Építészeti Biennálé: NEMZETEK PAVILONJAI 3.
13. Velencei Építészeti Biennálé: ARSENALE 100 KÉPBEN