Karácsonyi vendéget kísértem ki éppen a kapun. Pár szót még váltottunk, amikor valami fekete árnyalak libbent el a lábam mögött, majd egy óvatlan pillanatban be is surrant a kapun belülre. Lekucorodott, mintha végre menedékben érezné magát, na, nem mintha bárki is üldözte volna. Illetve én nem láttam semmi rá nézve fenyegető dolgot a kihalt utcán. Elkóborolt, vagy elhagyták? Nem tudhatom. Az ünnepi menü leveséből jutott neki is egy tányérkával, de ő láthatóan sokkal jobban meg volt illetődve, sem mint, hogy azonnal fejest ugorjon a kajába. Kicsit később a víznek szemmel láthatóan jobban örült. Én meg vele. Majd meggondolta magát, belekóstolt végre a levesbe is.
S hogy meddig marad nálunk, fogalmam sincs. Jön majd az állatorvosi vizit, hátha keresi valaki, hátha hiányzik valakinek….ha nem, én nem fogom bánni!

Nektek van házi kedvencetek? Ünnepelt ő is veletek? Ne csak így Ünnepekkor, hanem télen és az év minden napján szeressétek, etessétek és simogassátok őket! Annyira hálásak tudnak lenni érte!  (Szerző: Lukovics-Varga Anita)