A hosszú hétvége vasárnapján ragyogó napsütésben emberek tömegei voltak kíváncsiak az Erzsébet tér, és az Akvárium területén megrendezett gigantikus bolhapiacra. Egy gombostűt nem lehetett volna leejteni a belváros szívében megrendezett eseményen, ha valakinek mégis sikerült volna, az biztos lehetett benne, hogy elhagyott portékájára azon nyomban árcédula kerül. (szerző: Zboróvári Kriszti - Artinterior)

Nem sűrűn járok bolhapiacra, ennek ellenére sikerült egy kellemes félórácskát eltöltenem a műanyag rekeszekből, kartondobozokból, kempingasztalokból rögtönzött standok között tekeregve miközben egy végtelenül színes, néha meglepő, máskor pedig mulatságos időutazáson vettem részt.

Ahogy először körbenéztem, az volt az érzésem, mintha egy irgalmatlan nagy lomtalanításon járnék, a különbség csak annyi, hogy itt a turkálás végeztével a pénztárcánk némileg vékonyabb lesz. Jobban elmerülve a látnivalókban, lassan megelevenedett előttem az egész piactér, a tárgyak mesélni kezdtek, és be nem állt a szájuk.

Volt itt könyvutca (értsd szó szerint), amelyben körbejárva ki-ki kedvére válogathatott a szép és kevésbé szép irodalom remek illetve kevésbé remek művei közt. Mivel Budapest immáron erősen kozmopolita várossá nőtte ki magát, nem volt meglepő, hogy számos, idegen nyelvű irodalmi alkotás is szerepelt a kínálatban. Jól jöhet egy 1972-es kiadású KRESZ vizsgára felkészítő tankönyv, egy, a  fehér mágiába bevezető német nyelvű kisokos, vagy egy Trabant gépkocsi használati útmutató is egy borús őszi délutánon.

A képzőművészeti szekcióban is rábukkantam jó néhány csemegére. A dobogós jelöltek nálam egy egészen jól sikerült Csontváry reprodukció, egy szörfdeszkát imitáló fadarabra festett bohém színvilágú szépség, és egy minden bizonnyal gyógyító kristályt tartó sárkányfigura voltak.

A háztartási eszközök közül egy alig használt orrszívó-porszívónak ajánlottam meg magamban az aranyérmet, de az evőeszköz-turkáló és a „valamelyik zárba majd csak illeni fog” típusú kulcskínálat sem volt kutya.

Kiemelkedett eredetiségével a rettentően ijesztő bábukat készítő mester, aki egyben antik mackók helyreállítását is vállalja, és akinek standjára a szemgolyóját kezében tartó vasorrú bába miatt keveredett a tekintetem. Régi emlékek húrjait pendítette meg bennem az a színvilága és dekorációs elmei alapján minden bizonnyal NDK gyártmányú narancssárga műanyag doboz, melyben nagymamám a varrócérnákat tartotta.

A legötletesebb portéka címet egy régi családi fotóalbum nyerte el nálam: ha valakinek nincs családja, esetleg hiányoznak a gyökerei, nem tudja, honnan jött, instant megoldásként vásárolhat magának emlékeket. Zseniális!

A gyerekek sem unatkoztak a rendezvényen, a kreatívabbak ugyanis hamar megtalálták, vagy inkább feltalálták a játszóházat.

Képek: Zboróvári Kriszti.