Nincs ilyen widget!

Lakberendezők, belsőépítészek figyelem! Új tervezőprogram a láthatáron

Magyarországon új termékcsoport kerül bemutatásra idén ősszel, az InteriCAD Lite, illetve az InteriCAD T5.

A program érdekessége, hogy viszonylag rövid idő alatt magas minőségű 3D-s látványképeket lehet vele létrehozni. Mindkét tervezőprogram logikus, könnyen elsajátítható, a LITE verzió azoknak is hamar megtanulható,akiknek eddig még nem volt szerencséjük komolyabb tervezőprogramokhoz. (Szerző: Csorba Anita)

tt.jpg

1 nap gyakorlás után, körülbelül 15 perc alatt megrajzolható vele egy komplett belső tér, amit a helyi könyvtárból azonnal be is rendezhetünk. Természetesen a sketchup könyvtár elemei is integrálhatóak bele. A renderek egy új módszerrel készülnek, ami miatt nem kell órákat várnunk adott esetben egy szépen bevilágított, megtervezett belső térnél a kész képre.

Az Intericad T5 verzióját kifejezetten belsőépítészeknek ajánlják, mivel ott szélesebb körű műszaki tartalom vihető be az alaprajzba, illetve könnyebb dolga van a tervezőnek a saját tervezésű egyedi bútorok, különleges falak, beépített szekrények létrehozásában.

Ha szakmabeli vagy, és felkeltette érdeklődésedet a programcsalád, jelentkezz a 2012. október 17-ei ingyenes bemutatóra itt! (Jelentkezési határ idő jövőhét hétfő, 12 óra) Mindent megtudhatsz a programról, a kezeléséről, a lehetőségekről, és virtuális sétát is tehetsz a terekben!

A 3D-s képek színvonalát leírni szavakkal fölösleges, helyettem beszéljenek a képek:

A LITE verzióval készített látvány képek:

gallery_intericad_11.jpg

gallery_intericad_09.jpg

gallery_intericad_01.jpg

gallery_intericad_07.jpg

A T5 verzióval készített látvány képek:

t2.jpg

t3.jpg

t.jpg

t4.jpg

süti beállítások módosítása