- 2012.08.04. 08:58
Az apró darabokból való építkezés már nagyon sok játéknál bejött, most pedig egy olyan játékot mutatok, amit nem csak gyerekeknek szántak. Tudom a végeredmény egy porfogó lesz, amit nehéz takarítani, viszont cserébe, a világ beköltözik a nappaliba, gyerekszobába, kitágítva ezzel a szürke horizontot, és közelebb hozva megannyi csodálatos építész munkáját. Szerző: Mandaline
Az egész azzal kezdődött, hogy egy újságban megláttam az első 3d épületemet.
A hirtelen megszerzési vágyat tett követte, és mára 11 modell ücsörög a nappali szekrényen, tévé alatt, könyvespolcon, hokedlin, vagyis bárhol. A jó bennük, hogy nem kell ragasztani, kellő türelemmel bárki képes összerakni őket. A katalógusban számozott ábrák segítenek, a lapokon, amelyekből a darabokat kell kiszedegetni, minden darab számmal jelölt. Persze még így is kell néha agyalni, hogy is jön ki a végeredmény.
Az első mű a Empire State Building volt, őt követte a Petronas Tower.
Itt egy nagyon jó kis videó az építkezésről:
Aztán szépen sorban a Tower Bridge, a Ferde torony Pisából, a Neuchswanstein Kastély, a Kolosszeum.