Nincs ilyen widget!

Beolvasott divatfotók

Mit is jelent ez pontosan? A modell ezúttal nem a fényképezőgép előtt pózol, hanem egy szkenner üveglapja előtt. Valószínűleg nem én vagyok az egyetlen, aki kipróbálta már a lapolvasó-szerkezet eme fantasztikus funkcióját (és nem kapott hasonló végeredményt). Az elkövető ismét Henry Hargreaves, akitől már az elmúlt hetekben is nem mindennapi fotósorozatokat tekinthettek meg olvasóink. (szerző: Halenkár Csilla)

scanner_photoshoot01.jpg

Mikor Hargreaves-t felkérték az ékszerkollekció fotózására, ő valami érdekesebbet szeretett volna kipróbálni. Úgy véli, a divatfotózás nem igazán az ő asztala, így inkább egy művészi projektet kreált. Az képsorozatig hosszú út vezetett, mintegy 150 próbálkozásból született meg a végső mű. Ehhez persze a modellnek (Talita - RED), minden egyes alkalommal az üveglapra kellett hajolnia, majd ott még 20-30 másodpercet mozdulatlanul eltöltenie (esetenként nyitott szemmel). Maga a szkenner egy hagyományos nagy teljesítményű darab, amin mindössze annyi módosítást hajtottak végre, hogy egy állványra erősítették, és fedelét leszerelték. Hargreaves szerint a folyamat legnehezebb része az volt, hogy előnézeti kép hiányában komponálja össze a képeket.  Ennek eredményeképp a fotók a véletlenek és gondosan beállított pozíciók keverékéből születtek. Bemutatott ékszerek: Pamela Love, Lizzie Fortunato, We Are Here, Asos, Dannijo, Stella McCartney, Me&Ro.

7287989060_eb874b6d9c_z.jpg

7287989558_98fc789383_z.jpg

7287989348_a63695a15d_z.jpg

7287988190_0d0f1ceae3_z.jpg

7287987998_d3d1d4d00b_z.jpg

7287988764_2e2ab91867_z77.jpg

7287988498_216ae9909d_z.jpg

scanner_photoshoot04.jpg

scanner_photoshoot08.jpg

scanner_photoshoot09.jpg

További cikkek a fotósról a Dekooderen: Rántott falatok kijelzővel, Utolsó vacsorák

Forrás: 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10; 11

süti beállítások módosítása