Nem lehet úgy felelősen Mucit nevelni, hogy előtte ne tartanánk önvizsgálatot. Alkalmasak vagyunk-e kislányunkat következetesen és kitartóan a helyes úton tartani.?! Óriási dilemma ez, mert az út csak akkor válik azzá, ha már megtettük, így értékelni is csak utólag tudjuk, visszanézve, a célbaérés után. Képesek vagyunk-e kivenni a kezéből a fa építőkockát, meg tudjuk-e tenni, hogy kihúzzuk a homokozóból, mert tönkre tenné a manikűrjét, el tudjuk-e vele hitetni, hogy a Kisherceg csak a Star wars francia változata?
Ne aggódjon senki. A neves pszichiáternő dr. None Maker: Második lehetőség, avagy megvalósulás a gyerek által c. műve (amire a tanfolyam során többször is hivatkozni fogok) konkrét tanácsokkal lát el mindenkit, annak érdekében, hogy nyugodtan hajtsd álomra fejed. None első elve az, hogy ha Mucit szeretnénk nevelni, váljunk mi is Mucivá.
Mivel a kérdés akkor merül fel, amikor már elkezdesz aggódni, hogy az utolsó négy berúgás alkalmával már hasas voltál (illetve öt, mert az aktusnál is elegáns fogalmazással is minimum seggrészegnek volt titulálható az állapotod) és vajon ez árt-e a babának, érdemes a hátralévő pár hónapot a Mucivá válás gyönyörű feladatának szentelni.
Segítségedre van, hogy hormonjaid amúgy is ebbe az irányba lökdösnek. A hányásos rövidebb időszak után, amikor valljuk be, nehéz decensen viselkedni, elérkezik az a pillanat, amikor megszállja agyad a hormonhadsereg és elalélsz egy kiscicától vagy sírva fakadsz, mert VV Krisztián anyukája súlyos beteg.
Természetesen ennél a folyamatnál is alapvető a tudatosság, ezért édeskevés, ha kizárólag a természetre hagyatkozol. Először is olvass el minden könyvet, ami az anyaságról szól. No, persze főleg olyanokat, amelyben vannak suttogók, angyalok, segítők, feng shui, orgon, Rubint Réka, Szűzanya, (külön és együtt is) biokaja, dúla, csendesszülés, otthonszülés, rózsaszín köd. Hidd el, a természet nagyon okosan alkotott meg, és simán ki fogod bírni öklendezés nélkül, sőt még tetszeni is fog. Hogy a hangulatod megmaradjon végig, ezzel is segítve a Mucivá válásod, internetes fórumot ne olvass, mert ott olyan szavakkal találkozol, hogy derékfájás, mellfájás, alvászavar, vizesedés, fájás, beöntés, még nagyobb fájdalom, gátrepedés, iszonyatos fájdalom, gátvarrás, begyulladt varrat, begyulladt mell, fájdalom, begyulladt méh, tejhiány, sírás, kimerültség, ápolatlanság, elhízás, válás ......stb. Ugye milyen szörnyű?!! Ezért fontos, hogy légy Muci, mert akkor veled ez mind nem történik meg, vagy ha igen, nem hiszed el. És akkor tényleg nem történik meg.
Tehát, ott tartottunk, hogy elolvastad a magasztos könyveket és még nagyobb hangulatba kerültél. A következő feladat, hogy barátnőid döbbent arca ellenére, tarts beszámolót arról, mennyire elszomorít, hogy nincs béke a világban, mennyire szomorú, hogy a kutyusokkal így bánnak az emberek, az a szegény koldus meg a boltnál azt hitte, hogy véletlenül adsz neki egy egész ezrest. Beszélj még arról, hogy nem is érted, hogy jelenthet programot, ha valaki elmegy hétvégén bulizni és berúgni, nem beszélve arról, hogy attól, még hogy valaki csóró, igazán járhatna manikűrbe, hisz 4-5 ezer forint hetente, nem jelenthet problémát, és így nem zavarna annyira, ha az osanban a polcpakoló csajci, hozzáér a tusfürdős flakonhoz. Ja! Meg különben is a klinikben fogsz ezen túl vásárolni, mert ez már teljesen kiborít, amit az emberek vásárlás címén csinálnak, no meg a babát sem mérgezed tovább a szar tömegcuccal.
Miután a barátnőid zöme valszeg lepattan rövid időn belül, menj el kismamaklubba. Természetesen nem a körzeti védőnő lúzereknek szervezett találkozóira gondolok. Nehéz megtalálni a Mucimamák közösségét, de van tippem, hogy merre keresd. Ha eddig nem sportoltál (bár biztos jártál terembe, mert másként nem lehet élni teljes életet) itt az ideje, hogy elkezd. Ma már mindenki tudja, hogy a szülés beindulásáig lehet, sőt kell sportolni. A kocogást nem ajánlom, mert az szólósport, így nem tudsz kapcsolatot építeni, viszont keresd meg a legdrágább bérletet kínáló termet vagy jógatermet. Ha a szomszéd városban van, menj oda. Ennyit igazán megérdemel a gyermeked. Nagy valószínüséggel találsz majd hozzád hasonló Mucimamát (esetleg képzett Mucit), akivel megismerkedve bekerülhetsz a Mucikörbe.
Mivel nem akarok egy-egy részen belül túl sok ismeretet átadni, itt lezárom a mai órát, de segítséget adok még avval, hogy ruhakollekciókat mutatok, amelyek viselése elengedhetetlen a mucikörbe való kerüléshez. Egy kis kedveskedés részemről az, hogy hasas kutyudnak is mutatok cuki kis rucit...
És még egy dolog. Ha esetleg nem így nézel majd ki a harmadik trimeszterben, mint itt alant a csajszik, úgy fogod érezni, hogy csúnya vagy és a férjed már másként néz rád..... Ennyi. Nincs tanácsom. Majd feldolgozod valahogy.