Nincs ilyen widget!

Képben vagyunk

Dunai Edit festőművész kiállítása nyílt meg a közelmúltban a Király utcai KA International üzletben.

Budapesten  egyre több üzlet, kávézó vagy színház teremt bemutatkozási lehetőséget kortárs képzőművészek számára. Most októberben különösen sok rendezvényen találkozhatunk design tárgyakkal és kortárs festményekkel is meglepő és érdekes helyszíneken. Jó tendencia ez, hiszen így olyan emberekhez is eljutnak a képek, akik egyébként nem találkozhatnának vele. Hiszen azért születik egy műalkotás, hogy hatást gyakoroljon és ne egy műteremben elcsomagolva kuksoljon, és azért is, mert így talán az alkotó megélhetése sem kerül veszélybe. A most kiállított festmények, bár láttam már őket, egészen új erővel hatnak ebben az új, sokszínű környezetben. Nyilvánvalóan ugyanilyen jól illeszkednek majd bármely enteriőrbe is. A sokféle falra akasztható dekoráció közül, amit manapság kapni lehet, a művészi alkotások azok, melyek szépséggel, tartalommal, harmonikus vagy éppen felrázó gondolatokkal töltik meg
az életünket. Ne legyünk restek utánuk nézni és kiválasztani őket!

Edit a Képzőművészeti Egyetemen, festőművész szakon  végzett 2005-ben. Jó néhány kiállításon részt vett már, számos szakmai díjjal is büszkélkedhet. Sokrétűségét bizonyítja, hogy foglalkozott már kerámiával, grafikával, fotózással, de dolgozott lakberendezőként, bútortervezőként is, ha az élet úgy hozta. Le se tagadhatná, hogy Hódmezővásárhelyen született, festményeiből olyan erővel tör elő egy a táj iránt fogékony, érzékeny, szemlélődő művész látásmódja. Festői megközelítése a természetből indított motívumokból épít, saját képi világot. Vizsgálódásával szinte alkotórészeire bontja a négy őselemet (tűz, víz, föld, levegő), de ugyanakkor a maguk teljességében is bemutatja azokat.

Nem véletlenül talált Weöres Sándorban, -- akit idéztek már kiállítás-megnyitóin - arra az emberre, aki ezekkel a sorokkal, mintha Edit ars poeticáját írta volna le:

"Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.

Az igazság nem a mondatokban rejlik, hanem a torzítatlan létezésben. Az öröklét nem az időben rejlik, hanem az összhang állapotában."

Mindenkinek szeretettel ajánlom a kiállítást!

 

süti beállítások módosítása