Ilyen, amikor két művészet találkozik. Mit lehet írni erről? Nézni kell a képeket és belefeledkezni.

A tánc maga az élet: mozgás és zene, érzelmek és pontos tudás, öröm és szenvedés egyben. Aki nem tud táncolni elbűvölve nézi őket. Mintha el lennének varázsolva, s a mozdulatok özönében nem látszik, nem látszhat a gyakorlás monotóniája, az újra és újra megismételt részletek szenvedése. Nem felfogható abban a pillanatban, hogy milyen erők kellenek a megvalósításhoz, csak nézzük, nézzük őket és magukkal visznek abba titokzatos világba, ahol természetes az embernek repülni, szállni, nem mindennapi testhelyzeteket fölvenni. A fénykép viszont: megállít, elgondolkodtat, vizsgálatra kényszerít. Hogy is van ez, mondom, miközben a repülő testeket figyelem. Mit is kell ehhez tudni és hogy csinálják hogy tánc közben nem látszik az erőfeszítés? Alapvetően érthetetlen, mint minden művészet; hogy honnan jön az a plusz, amitől már érzed a katarzist? Mindezekről sokat írtak már nálam okosabb emberek, tudományosan és érzelmesen és nem gondolom, hogy sok újat tettem hozzá. Egyszerűen csak ez jutott eszembe, miközben néztem a képeket...

A képek alatt a fotósok neveit olvashatod.

Forrás