Nincs ilyen widget!

Magyar világsiker a TOYOTA gyermekrajz versenyén

Világraszóló képregény egy hétéves kislánytól, Szöllősi Szonja Katától.

0.png

Gyerekdesign? Lehet, hogy így elsőre furcsának tűnik a szó, de ebben az esetben abszolút indokolt a használata. Több hónapnyi versengés után ugyanis a budapesti Szöllősi Szonja bűvös táskaautóról szóló képregénye érdemelte ki az egyik fődíjat a hetedik alkalommal kiírt Toyota Dream Car nemzetközi döntőjében. Győzelme értékét növeli, hogy nemcsak kategóriája (a 10 év alattiak) aranyérmét, de Akio Toyoda, a Toyota elnökének különdíját is elnyerte.

De nézzük: mit tud a kislány alkotása? „A bűvös táska” nem más, mint egy megkapó történet, amelyben Szonja megmutatta, hogyan képzeli el a biztonságosabb jövőt, az emberek életét boldogabbá tevő autó és ember együttélését. Az „Álomautó” pályázati kiírásában egészen eredetit alkotott. Erről bárki meggyőződhet, ha megnézi a jutalmazottak képeit a bejegyzés folytatásában (a készítők nevei, életkoruk és lakhelyük a képekre állva jelennek meg).

A versenyre egyébként közel 120 000 nevezés érkezett. Első körben tavaly október és 2011 februárja között zajlottak az országonkénti selejtezők. A legjobbak kerültek a fináléba, ahol idén márciustól júliusig rangos zsűri bírálta el a gyermekek rajzait. A zsűri egyik prominens tagja a világhírű manga rajzoló, Akira Toriyama volt.

Hosszú volt az út, de nagy siker ez mind Magyarország, mind Szöllősi Szonja számára. Igaz, a kislány egyelőre azzal van elfoglalva, hogy felkészüljön az augusztus első hetében esedékes japán útjára, hiszen ez volt jutalma: már várja őt a nagoyai Toyota City. Erről is beszámolunk majd itt, a dekooderen.

1. helyezett 10 éves kor alattiak között:

1. helyezett 10-12 évesek között:

1. helyezett 13-15 évesek között:

Akira Toriyama különdíj:

Akio Toyoda Elnök különdíj:

2. helyezettek a 10 éves kor alattiak között:

2. helyezettek a 10-12 évesek között:

2. helyezettek a 13-15 évesek között:

3. helyezettek a 10 éves kor alattiak között:

3. helyezettek a 10-12 évesek között:

3. helyezettek a 13-15 évesek között:

Oszd meg, ha szeretnéd, hogy minél többen örüljenek a hírnek! Reméljük mind a 10.000.000 emberhez eljut!

Forrás : 1

süti beállítások módosítása