- 2011.06.05. 00:26
Újra itt a hétvége, újra itt a dekooder vasárnapi bloglapozója, immár tizenegyedszer.
Mielőtt belevágnék, hadd dicsekedjek el, hogy az elmúlt napokban megjelent egy olyan kiadvány, amit nem csak hogy minden magára valamit is adó design fun-nak illene megvételeznie, hanem továbbmegyek: nem csak, illene, hanem már már szinte kötelezően ajánlott is, hiszen a 10 tagból 5 szerepel az újságban. Négyen közülünk bloggerként és az írásaikkal (B.Tier Noémi, Gerlai Tibor, Gyarmati László és Kópis Benedek), mi pedig férjemmel design stúdiónk egyik háztervével Magyarország 9 legdizájnosabb épülete között landoltunk. Már csak csapattagjaink miatt is megéri megvenni az újságot, de higgyétek el, hiánypótló újságról van szó, tényleg érdemes elszaladni az újságoshoz, ha eddig nem tettétek ezt meg.
És most következzenek e heti (szerintem) legjobb írásaink, illetve képeink:
Zai Viki - Dizain: Viki ezen a héten újabb extrém épületekből kialakított otthonokba kalauzol el minket. Most hirtelen a víztornyok ugrottak be neki, ami azért tetszett meg, mert ami miatt ő nem valószínű, hogy beköltözne ezekbe (bár tetszik neki az ötlet), az az, hogy kicsit sokat kell lépcsőzni. Én pont emiatt imádom csak nézni a japán épületeket (tegnap is egy órán keresztül őket néztem), mert ott is annyira kevés eladó telek maradt, hogy csak felfelé tudnak terjeszkedni a családi házaikkal és mindezt sokszor 100 nm-es alapterületű telkeken teszik. Képzelhetitek mekkora alapterületű a ház egy ekkora telken... Na de visszatérve Viki cikkére, menjetek át és szavazzatok, Ti melyikbe költöznétek be!
Nikoletti Petra - Térkultúra: Petra, miközben Provanszban lógatja a lábát belefele a tengerbe, azért fellövi rendszeresen jól megszokott postjait is. Ezen a héten ettől a fotó sorozatától hidaltam le, mégpedig azért, mert olyan fokát véltem felfedezni a képeken a káosznak, ami jóleső bizsergéssel töltött el. Hiába, ha valakinek jó ízlése van, bármilyen vackot becipelhet az otthonába, a végeredmény akkor is tuti jó lesz!
Néder Melinda - Térformáló magazin: bocsi Melinda, hogy nem a gyönyörűséges fotóit csatoltam ide a skicceken látható épületnek, de az olvasók talán elhiszik nekem, hogy álmaik nyaraló helye van azokon a képeken, viszont én annyira szeretem az építészek skicceit, hogy az összes gyönyörű fotó mellett ez a rajkupac dobogtatta meg a szívemet leginkább.
Kópis Benedek - Ágy-asztal-tv: Ben kiszúrt velem ezen a héten, mert kb. 127.632 képet tett fel és egyik post jobb, mint a másik, ezért végül kép alapján választottam saját blogtalálkozójára összetrombitáló postjából egyet. E heti no.1. kép(em) ez a gyenyerőségesen szép madárka. Végülmégsemtudtálkiszúrnivelem Ben! Csúcs ez a madár! Kolibri ez vagy mi ez?
Klein Kinga - Szoba kilátással: Kinga zavarba ejtően sokat rajzol mostanában vizsgájára blogírás helyett, ezért egy régi postjából választottam ki egy olyan képet, amit mindig is szerettem volna feltenni a saját blogomra, de idő hiányában ez sosem történt meg. No de sebaj, óragyűjteményéből ezt a tükörgyűjteményes csodát hoztam ma el Nektek.
Manzárd café - Gerlai Tibor és Gyarmati László: elsőként Laci bejegyzéséből "idéznék" egy képet. Bár a fiatalember minimál design fun-nak állítja be magát, de most jól beletenyerelt egy kis retro karmazsinpiros bolondságba! A robot téma ismerősen csenghet esetleg azoknak, akik első perctől itt vannak velünk, hiszen a dekooder robottal együtt született.
Na igen, ezért is vártunk kabalaterveket az elmúlt hetekben, de sajna, ma lejár az idő, bezár a bazár, viszont lesznek nyeremények, lesz kabalánk és utazgatni fog a világban a kis drága...
Tibi Lulu Guinness legújabb attrakciójával vett le a lábamról a mai nap folyamán. Ez a fémpöckös balhé akkora ötlet, ha azt az utca járókelői elé vetjük! Persze szemmel láthatóan nem ez a legerotikusabb képe a játéknak, de a leggyönyörűbb fotókompozíció, amit a közelmúltban láttam. Lulu Guinnesst meg egyébként is nagyon szeretem. Az otthona valami csodaszép.
Hujber-Nagy Aletta - hna design: a héten annyi gyönyörű türkiz hálószobát gyűjtöttem össze és mutattam be, hogy egyszerűen nem tudtam belőle képet választani. Aztán arra gondoltam, hogy a google keresőkből olyan sokan fognak még odajutni, hogy inkább egy másik, enyhén szólva is cikis képet hozok inkább mutatóba. A dolog lényege, hogy adott egy kihajtható tetejű, hordozható doboz, amire ülni is lehet, pakolni is lehet bele és be is lehet csomizni mindenféle testhez álló papírba, na meg persze meg is lehet venni őket a bejegyzésben szereplő linken.
Csorba Anita - Inspirációk: Anita dexion salgó asztalkája egy igazi gyöngyszem, ráadásul sk is elkészíthető. Ha nekem nem hisztek, nézzétek meg Anitánál! Lássatok, alkossatok, hasznosítsatok újra!
B.Tier Noémi - Kedvenc Otthon: Noémi is több szép, igényes és hasznos bejegyzést tett fel a héten, így nem volt könnyű a választás, de végül megadtam magam ennek a képnek. Szeretem a szőrös deszkát, az ágatbogat, és mindent, ami franciásan szép!
Viszontlátásra jövő héten!