Nincs ilyen widget!

11/10: Numero Undici étterem

Januárban nyitott meg a Bazilika szomszédságában,  Bacardi Original Bar (BOB) helyén Budapest új olasz osteria-ja, a Numero Undici. Kicsit siratom a korábbi amerikás bár hangulatot, az élő zenét,  na meg a nemzetközi és magyar konyha remekeiből merítő étlapot, összességében azonban nagyon elégedett vagyok. A koncepció számomra nem kristálytiszta, hiszen az ugyanahhoz az érdekcsoporthoz tartozó TG Italiano olasz konyhája kapott egy 5 percre eső vetélytársat, a hely kialakítása (amelyet szintén a zseniális díszlettervező és belsőépítész Bara Ákos jegyez) viszont merőben más, nálam 11 pontot kap az elérhető 10-ből. A dizájn - a korábbi BOB-hoz képest - úgy változott meg teljesen, hogy az enteriőr elemeit nem cserélték le maradéktalanul. Maradt például a mellékhelyiségekre vezető lépcső tükrös fala, ám a korábban barna fa kereteket most zöld-fehér-pirosra festették. Maradt a gyönyörű fa parketta világosra felcsiszolva, de a térkihasználás módosult. Bekerült például egy, a TG-ben bevált, nagyobb társaságok kényelmes együttlétét szolgáló íves bőrpaddal  körbevett asztal, valamint a korábban kihasználatlanul árválkodó, a hely méreteihez képest valóban aránytalanul nagy előtér megszüntetésével (és a főbejárat áthelyezésvel) helyet kapott új italpult. Leglényegesebb változásnak a szín és fényhasználatot érzem. Én már évek óta figyelem a nemzetközi "vendéglátós" trendeket, és tűkön ülve vártam, mikor gyűrűzik be hazánkba is a világos színhasználat, a fényes és szellős tér. A fehér metrócsempe, a Marais A fémszékek és a mai bárokban elmaradhatatlan napi ajánlat tábla - amely itt humorosan malac formát kapott - franciás bisztró hangulatot kölcsönöznek az enteriőrnek. A gasztronómiai élményt a 18 éve Magyarországon élő olasz származású séf, az Olasz Szakácsok Szövetsége Magyarországi Képviseletének elnöke, a Paprika TV Olasz meló című műsorának sztárja, Alessandro Arena garantálja. Sandro vallja, hogy a szakács mesterség művészet, csak szívvel lehet jól csinálni. Kitűnő alapanyagok, egyszerű ételek, pontosság, tisztaság – ezek a legfontosabbak számára.

A bárpulton túl színes-kopott deszkával burkolt intim sarok várja  a szeparálódni vágyó vendéket. Ez a rusztikus beütés némileg kilóg az amúgy sem egységesnek mondható dizájnból, de az étterem "főterme" feletti mennyezeten is visszaköszönő faburkolat megkísérli összehozni a két helyiség stílusát. Köszönhetően a tervező Bara Ákosnak, és az őt foglalkoztató tulajdonosoknak, a különlegességet és igényességet kemény forintokkal megfinanszírozó Sztanó Tamásnak és Lefkovics Györgynek, új látványossággal bővült a Bazilika környéke. Az ide betérő turisták azzal az érzéssel távoznak majd, hogy Budapesten a vendéglátás színvonala a nemzetközi élvonalba tartozik.  Kicsit sajnálom, hogy ezzel a nívós hozzáállással egy lájtos-magyaros éttermet egyelőre - úgy tűnik - nem éri meg fenntartani. Remélem erre hamarosan rácáfolnak...

Miért szeretem?

- A kellemes teraszért, ahova akár sok gyerekkel is érkezhetünk, hiszen a Bazilika előtt hatalmas placc remek pálya kismotorral
- A pénteki "aperitivo"-ért, amikor 4-től baráti áron fogyaszthatunk isteni olasz borokat ajándék falatkákkal
- Az utánozhatatlan vizuális élményért

süti beállítások módosítása