Mozgó műalkotásokkal foglalkozó minisorozatom mai részében szél hajtotta monstrumokat mutatnék nektek.
Csak az előző rész emlékeztetőjéül: a sorozatban bemutatott alkotások szépsége, egyedisége, mondanivalója nem merül ki a formában és a struktúrában, hanem kapunk még némi pluszt is, mozgás formájában.
Nem a perpetuum mobile-t, az örökmozgót keressük, hanem a mozgás esztétikáját, az abban rejlő művészeti értéket.
A mai bejegyzést teljes egészében Theo Jansen holland művész alkotásainak szentelem.
A "modernkori Da Vinci" jelzőt nem véletlenül lehet a neve mellett olvasni, hiszen kinetikus szobrai a művészet és a mérnöki munka keverékéből állnak össze.
Ahogyan õ fogalmaz: A mûvészet és a technika közti határ csupán a mi fejünkben létezik.
Az utóbbi tizeniksz évben állatok csontvázaira emlékeztető nagyméretű szobrokat készít, melyek képesek saját maguk járni, pusztán a szélenergiát kihasználva.
Egy újfajta mesterséges életformát próbál létrehozni a darwini evolúció és a már bevett műszaki alapelvek felhasználásával.
A lények komplex csuklós mozgásszervei lehetővé teszik nem csak a járásra, de érzékszervi mechanizmusai révén arra is, hogy válaszoljon a környezet hatásaira:
például, ha a szél nagyon erős, megveti a lábát a tengerparti homokban, ha túl közel megy a tengerhez, azt érzékelve az ellenkező irányba indul, újrahasznosított műanyag csövek, palackok és elektromos kábelek alkotta testükön szárnyak verdesnek.
Ha egy jószág elkészül, szabadon engedi teremtményeit a parton; figyeli, majd ha kell módosítja õket.
Ahogy egy interjújában említi, számára nem fontos, hogy ezek hasznosak vagy sem, én mégis azt gondolom, hogy ezeket a művészet és mérnöki találékonyság alkotta bestiákat továbbgondolva egészen új perspektívák nyílhatnak a szélenergia kutatásában.
Ha mégsem, úgy csak ennyi marad: lélegzetelállítóak.
[youtube]qz8VEdqqJpE[/youtube]
[youtube]Y2KkGFuRLew[/youtube]
Ez pedig egy TED-en elhangzott előadása:
[youtube]b694exl_oZo[/youtube]