Mozgó műalkotásokkal foglalkozó minisorozatom mai részében szél hajtotta monstrumokat mutatnék nektek.

Csak az előző rész emlékeztetőjéül: a sorozatban bemutatott alkotások szépsége, egyedisége, mondanivalója nem merül ki a formában és a struktúrában, hanem kapunk még némi pluszt is, mozgás formájában.

Nem a perpetuum mobile-t, az örökmozgót keressük, hanem a mozgás esztétikáját, az abban rejlő művészeti értéket.

A mai bejegyzést teljes egészében Theo Jansen holland művész alkotásainak szentelem.

A "modernkori Da Vinci" jelzőt nem véletlenül lehet a neve mellett olvasni, hiszen kinetikus szobrai a művészet és a mérnöki munka keverékéből állnak össze.

Ahogyan õ fogalmaz: A mûvészet és a technika közti határ csupán a mi fejünkben létezik.

Az utóbbi tizeniksz évben állatok csontvázaira emlékeztető nagyméretű szobrokat készít, melyek képesek saját maguk járni, pusztán a szélenergiát kihasználva.

Egy újfajta mesterséges életformát próbál létrehozni a darwini evolúció és a már bevett műszaki alapelvek felhasználásával.

A lények komplex csuklós mozgásszervei lehetővé teszik nem csak a járásra, de érzékszervi mechanizmusai révén arra is, hogy válaszoljon a környezet hatásaira:
például, ha a szél nagyon erős, megveti a lábát a tengerparti homokban, ha túl közel megy a tengerhez, azt érzékelve az ellenkező irányba indul, újrahasznosított műanyag csövek, palackok és elektromos kábelek alkotta testükön szárnyak verdesnek.

Ha egy jószág elkészül, szabadon engedi teremtményeit a parton; figyeli, majd ha kell módosítja õket.

Ahogy egy interjújában említi, számára nem fontos, hogy ezek hasznosak vagy sem, én mégis azt gondolom, hogy ezeket a művészet és mérnöki találékonyság alkotta bestiákat továbbgondolva egészen új perspektívák nyílhatnak a szélenergia kutatásában.

Ha mégsem, úgy csak ennyi marad: lélegzetelállítóak.

[youtube]qz8VEdqqJpE[/youtube]

[youtube]Y2KkGFuRLew[/youtube]

Ez pedig egy TED-en elhangzott előadása:

[youtube]b694exl_oZo[/youtube]