Az álmok szerves és meghatározó élményei életünknek. Nélkülük mérhetetlenül sekélyessé silányulna a földi lét. Az álmok életet tudnak lehelni, vagy akár lángra is lobbantani már éppen csak pislákoló, kihunyófélben elmúlni készülő reményeket.

Az álmokra egzakt fiziológiai és pszichológiai magyarázatunk is van már – ki tudja milyen hibafaktorral ugyan –, ennek ellenére józan paraszti ésszel mégsem tudjuk felfogni mi történik velünk ebben az életfázisunkban. Mi történik akkor, amikor a nagyjából öntudatlan agy bizonyos áramkörei mindenféle szabályt felülírva váratlanul bekapcsolnak, és elkezdődik az a csodálatos nagy utazás, amit álomnak hívunk?

Én ismerek valakit – el is neveztem őt Kis Buddhának –, aki itt él ugyan  közöttünk, mégis egy teljesen más dimenzióban éli meg e lét határtalanságát. Az ő autentikusabb és frappánsabb megfogalmazásában:

„Közhely, de mindenkinek vannak álmai. Lehet kicsi vagy nagy, megvalósult vagy megvalósulásra váró, reménytelen vagy reményteljes, gyermek, közép vagy időskori. Mindegy...

Nehéz elmondani őket, mert mindenki megkapta már, hogy „bilibe lóg a keze”, amikor szóba kerültek.”

Azt javaslom tehát, álmodjunk most közösen valami nagyon szépet. Hagyjuk a hátunk mögött egy pillanat erejéig a valóság röghöz kötött univerzumát. Képzeljünk el közösen a misztikusan kék végtelenbe tartó óceán közepén – zavarodott civilizációnktól jó távol – egy varázslatosan szép szigetet. Egy helyet, ami maga a földi paradicsom. Az álomszerű béke szigetét, amely Francia-Polinézia szívében fekszik, a Társaság-szigetek szélcsendes szigetcsoportjának tagjaként, és ahol a vakító fehér tengerpartokkal szegélyezett trópusi vegetációt egy gyönyörű kék lagúna tesz még elbűvölőbbé.

Bora Bora