Nincs ilyen widget!

Egy evolúciós biológus – Ross Lovegrove

"Van egy nem-lineáris elméletem az alkotás folyamatáról. Számtalan, látszólag egymástól független forrásból begyűjtött inspirációt raktározok el magamban, hogy amikor a pillanat a legmegfelelőbb, hirtelen ez az információkból, élményekből, tapasztalatokból, valamint rengeteg türelemből álló „zselé” koncepcióvá, majd egy kézzel fogható használati eszközzé vagy objektummá váljék."

Ennyi az 1958-ban Cardiffban született Ross Lovegrove sikerreceptjének esszenciája. A Manchester Polytechnic ipari formatervezés szakán elkezdett tanulmányokat a londoni Royal Academy of Art szemeszterei követték, majd a Masters of Design program elvégzése után friss diplomával zsebében (a korai 80-as években járunk), a nyugat-német Frog Design nevű cégnél helyezkedett el, ahol abban az időben éppen a Sony új termékén, egy walkman nevű forradalmian új zenelejátszón, valamint az Apple korabeli számítógépén dolgoztak. A fiatal és lelkes pályakezdő abban a megtiszteltetésben részesült, hogy mind a két projekt részese lehetett.

Később Párizsban a Knoll International tervezőjeként azt a csapatot erősítette, amelynek köszönhető a mind a mai napig irodai sztenderdnek számító Alessandri rendszer, valamint ebben az időszakban kérték fel, az Atelier de Nimes projektben való részvételre, ahol tanácsadóként Jean Nouvel, Martine Bedin, Gérard Barrau és Philippe Starck volt a partnere.

Az önmagát evolúciós biológusként aposztrofáló Lovegrove 1986-ban, Londonba való visszatérése után a világ szinte minden sarkából érkező megkereséseknek alig győzött eleget tenni, erre alapozva négy év múlva létrehozta saját vállalkozását a Studio X-t.

Szaktudására ebben az időszakban többek között olyan nemzetközileg jelentős cégek tartottak igényt, mint a Hermès, a Dupont, a Louis Vuitton vagy Issey Miyake.

Ezen túlmenően azonban mindenképpen fontos megemlíteni Lovegrove zöld design iránti elkötelezettségét is, mely pályafutásának ebben a szakaszában vált gondolkodásának meghatározó elemévé és amelynek lényege a tervezés folyamatát alapvetően befolyásoló ökológiai tudatosság, a környezetbarát gyártástechnológia és a tartósság szem előtt tartása, saját megfogalmazása szerint az ökológiai esszencializmus.

Ross Lovegrove előadása a forma szeretetéről (magyar felirattal!)

Egy interjúban arra kérdésre: vannak-e példaképei, akiknek munkássága alapvetően meghatározta pályáját, a következő választ adta: történelmi perspektívából nézve én azokra nézek fel, akik munkáikban szellemesen és játszi könnyedséggel, ugyanakkor sokszor nem kevés kockázatot bevállalva tudják összehangolni a tudomány legfrissebb kutatásainak eredményeit, a közérthető, de kompromisszumok nélküli esztétikafaktorral, ráadásul mindezt magas művészi színvonalon képviselve. Norman Foster, Kazuyo Sejima és Zaha Hadid úgy gondolom ilyenek...

Viszonylag fiatal kora ellenére Lovegrove ma már a designer társadalom Hall of Fame klubjának oszlopos tagja, akinek számtalan ikonikus tárgy és objektum fűződik a nevéhez. Többek között a Ty Nant vizes palack, a Bamboo Bike kerékpár, a Solar Bud Light kültéri világítási rendszer, a Supernatural Chair, a DNS csigalépcső, az EYE digitális fényképezőgép tanulmánya 1992-ből, a Muon ember nagyságú szpíkerei, vagy a tavalyi év folyamán a Red Dot „Best of the Best” díjat elnyert, a Velux számára tervezett fénycsatorna, és a listának természetesen közel sincs vége. A teljesség igénye nélkül néhány e cikkben is megemlített Ross Lovegrove remekmű.

via: Ross Lovegrove

süti beállítások módosítása