Nem szeretem a telet. Fázós vagyok és városi gyerek, ennek ellenére voltak pillanatok az életben, amikor kimondhatatlanul élveztem. Egyszer csak úgy elkezd szállingózni, aztán még  és még... lassan mindent betemet, egyszerre csak a csöndre leszek figyelmes. Eltompítja a zajokat, átfesti a várost és este világít. Ketten vagyunk, a hó meg én.

Ezek a gondolatok jutottak eszembe, ahogy a képeket nézegettem. Meg egy régi kirándulás, ahol a térdig érő hóban eltévedtünk és sötétetés után értünk a turistaházhoz.

Persze tudom, sokszor és sokan nem így vagyunk ezzel, csak a latyakot látjuk, meg hogy dugó van, vagy hogy késik a BKV. Mégis ha véginéztétek a képeket, talán ti is sóhajtotok egyet és velem remélitek, hogy lesz még részünk ezen a télen ebben a csodában.

via, via, via, via