Nincs ilyen widget!

Nem mellékes a mellékes

Aki már megkapta, biztos átlapozta az IKEA 2015-ös katalógusát, és gondolatban neki is látott a lakásfelújításnak, akinek pedig még nem landolt a postaládájában a svéd meglepetés, az se búsuljon, hamarosan megérkezik a küldemény, a skandináv bútoróriás ugyanis hó közepén kezdte kézbesíteni a magazint. Természetesen a Dekooder bloggerei is jelen voltak a sajtótájékoztatón, melyen az új fókuszpontokat is feltárták az érdeklődő szakmabelieknek a cég képviselői. (Szerző: Zboróvári Kriszti)PH120392.jpg

A katalógus a 2015-ös évben két, a jóllétünk szempontjából igen fontos helyiséget állít középpontba, a hálószobát valamint a fürdőszobát. A fárasztó munkanap után, a feltöltődés, a kikapcsolódás, a pihenés helyszínei lehetnek otthonunk eme néha alábecsült zugai, amelyek berendezéséhez az IKEA-nak számos inspiráló ötlete akad. A hazai áruházakba ellátogatva ihletet meríthetünk az új és megújult termékekkel berendezett életterekben.

PH121247.jpg

A cég lakberendezői arra törekszenek, hogy a fürdőszobát megfosszák mellékhelyiség mivoltától és új köntösbe bújtatva megmutassák, hogy a napindítás és befejezés helyszínéül szolgáló lakrész mennyire fontos szerepet tölt be otthonunkban. Praktikus megoldások, szemet gyönyörködtető design, csodás új színpaletták állnak rendelkezésünkre a saját fürdőszobánk kreatív módon való funkcionális átszabásához.

Katalogus_2015_cimoldal.jpg

A háló a pihentető alvás színtere, melynek központi eleme az egyedi igényekre szabott, kényelmes ágy. Az IKEA megújult kínálatában ezentúl jóval egyszerűbb lesz eligazodni a matracok között, a széles választékon belül egyértelmű áttekinthető jelölésrendszer teszi könnyebbé a helyes vásárlási döntést.

PH120029.jpg

A két fókuszpontba helyezett szobán túl, persze otthonunk többi helyiségei is gazdagodnak új termékekkel, például a PAX gardróbsorozat egy sor okos belső kiegészítőt kapott, a kortárs design termékvonal, a PS család is bővült, a komódok között megjelent a NORDLI névre keresztelt, színek és méret tekintetében egyedi igények szerint alakítható (Legohoz hasonlatos elven működő) szekrény, a bútorfrontok és a lakástextilek is egy szép csokorra való újdonsággal csábítanak. Lapozgassunk tehát, nézzünk körbe insirációért az áruházakban és élvezzük, hogy az IKEA-ban már  augusztusban beköszönt az újév.

PH107794.jpg

PH121229.jpg

PH121116.jpg

PH112946.jpg

PH119751.jpg

PH119522.jpg

PH120591.jpg

PH120498.jpg

PH120763.jpg

PH120322.jpg

 

PH107794.jpg

PH119752.jpg

PH119756.jpg

PH107365.jpg

PH105232.jpg

PH106081.jpg

PH107347.jpg

PH107343.jpg

PH105224.jpg

PH073656.jpg

PH104271.jpg

PH018325.jpg

Fotók: IKEA