Nincs ilyen widget!

Lakásétterem Lisszabonban magyar házigazdával

Az első lakáséttermek először egy karibi szigetországban Kubában jelentek meg nagyjából 22 évvel ezelőtt, ahol az indulásukat követően gombamód szaporodtak az ilyen típusú, elsősorban családi étkezdék.  Kuba után később beállt a sorba Spanyolország, New York és mostanában már Magyarország is. (Szerző: Szombath András)

Elegáns és modern vagy antik és polgári lakásban, profi séfek vagy a főzés szerelmesei várják ismerőseiket, barátaikat, vagy éppen turistákat; a cél mégis mindegyikben közös: barátságos, meghitt hangulatban gasztronómiai élményt nyújtani másoknak.
Nincs ez másképp Portugáliában sem, ahol egy magyar srác igyekszik a lakáséttermek máshoz nem hasonlítható atmoszféráját megteremteni.

A séf: Urbi

A séf: Urbi

A megálmodó azoknak a városlátogatóknak szeretne alternatívát nyújtani, akik kiszakadnának a lisszaboni éttermek olykor ‘turistás’, vagy éppen ‘mesterkélt’ forgatagából. Olyan nyitott látogatóknak, akik nem óckodnak megosztani asztalukat a világ másik szegletéből érkező emberekkel, valamint élnek a lehetőséggel, hogy négy fogásos vacsora és egy jó bor társasága mellett beszélgessenek mondjuk egy 20 éves brazil világjáróval, vagy éppen egy 50 éves londoni egyetemi professzorral.

Urbi szerint a legkülönbözőbb kultúrákban is egy dolog biztosan közös: a családi és baráti vacsorák. Lakásétterme pedig ennek a kettőnek a keveréke: itt a legkülönfélébb társaságok találnak egymásra. Az étterem a városközpontban, egy családias hostel nappalijában működik, ahol vendégek és barátok, barátok barátai gyűlnek össze heti rendszerességgel 10-12 fős létszámmal.

Maga a szerveződés is spontánabb, hétköznapibb módon történik: Általában a Bairro Alto-ban állnak össze a vacsoratársaságok egy-két ital mellett. Telefonon és személyesen történik az egyeztetés, de létezik egy Facebook oldal is, ami a kommunikáció könnyítésére hivatott. Minden megy a maga mediterrán módján…

Urbi a lakásétterme családias hangulatával igyekszik új kapcsolatokatt kialakítani az újonnan érkező turisták, barátok, vagy éppen erasmus- hallgatók között.

A lakásétterem és egy kis ízelítő az ételekből:

Ha nem csak design, art, vagy éppen lakberendezés témában szeretnétek Portugáliával kapcsolatos cikkeket olvasni, akkor gyertek át a PARAGEMBLOG-ra is!