Nincs ilyen widget!

Borisz, aki nem orosz

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy perui család, ahova 1941. január 8-án hozott a gólya egy kisfiút. Borisznak nevezték el őt. (Szerző: Lukovics-Varga Anita)

009xx.jpg

13 évesen festeni kezdett, 16 évesen pedig elkészítette első illusztráció munkáját. A mi Boriszunk, mai mesénk hőse, szépen felnőtt, és el is ment szerencsét próbálni, majd kikötött az USA-ba, ahová emigrált.

013.jpg

Mivel nem ütközött sem hétfejű sárkányokba, sem varázsmanók nem állták útját, (vagy ha mégis, hát sikerrel legyőzte őket – erről nem szól a fáma) így szabadon tevékenykedhetett.

018.jpg

007.jpg

Képregény karaktereket keltett életre, majd később megbízásokat teljesített: filmposzter illetve illusztrációkat készített.

009.jpg

bv_098.jpg

Borisz Vallejo szinte kizárólag a fantázia és az erotika világában készíti műveit. A festményeinek jellemző témái istenek, szörnyek, izmos férfi és női barbárok.

006_1.jpg

010.jpg

Alakjai magasak, izmosak, kellő helyen domborodóak, már-már szinte tökéletesnek mondhatóak. Kérdés persze, ki mit tart ideálisnak. 

011_1.jpg

015a_1.jpg

A férfialakjai közül néhányat magáról modellezett Vallejo, a későbbi női karakterei közül soknak felesége állt modellt.

011s.jpg

020s.jpg

Gyönyörű munkáiból szedtem Nektek egy csokorral. Ha rákattantál, és megnéznéd az összes művét, a http://vallejo.ural.net/ oldalon megtalálod. Érdemes!

süti beállítások módosítása