- 2012.10.02. 10:12
Kalandos afrikai nyaralásáról szóló képes beszámolójának utolsó felvonásához érkezett el dekoody. Hamar elrepült az egy hét, ám ettől függetlenül csábos tekintetével mind többeket megbabonázó kalandorunk egy sor maradandó élményt szerzett, és a láblógatáson túl még várost nézni is maradt ideje. (Szerző: Zboróvári Kriszti)
A vakáció utolsó napján dekoody néhány honfitársával egyetemben kora reggel buszra pattant, és az előző esti bulizás után még félálomban zötyögte végig az ország fővárosába vezető közel kétórás utat. Elsőként Sidi Bou Said mesébe illő kék-fehér városkáját tekintette meg, mint arról már korábban is szót ejtett, majd tovább indult Karthágóba.
A föníciaiak egykoron legnagyobb városaként hírnévre szert tett Karthágóból mára csak néhány rom maradt, ám a múzeumokba ellátogatva képet kaphatunk az ókori csodákról. Az időszámításunk utáni első századból való luxus wellnesskomplexum, mely az Antonius Pius fürdője nevet viseli, 3,5 hektáros alapterületét tekintve a Római Birodalom idejében a Guinness rekordok könyvébe is beleillett volna.
A nagyszabású vállalkozásról dióhéjban csak annyit, hogy Róma úgy építette fel a grandiózus fürdőt, hogy a medencékbe az édesvíz egy 128 km hosszú épített vízvezetéken keresztül érkezett, a víz melegítéséhez pedig egy környékbeli szigetről hajóval szállították a faanyagot, mivel Tunézia szárazföldi területein meglehetősen ritka látvány a fa (az olajfákat és a pálmákat leszámítva). Ha szórakozásról, nagyzolásról volt szó, mint azt a mellékelt ábra is mutatja, Rómában sem pénzt, sem energiát nem sajnáltak.
Mára mindössze az alagsori szint maradt meg a csodás épületből, ahol a rabszolgák sürgölködtek a fűtéssel, és egyéb karbantartási feladatokkal. A helyszínen felállított makett és látványrajzok alapján azonban beláthatjuk, hogy meglehetősen komoly beruházásról volt szó.
A romok között sétálgatva dekoody néha kénytelen volt a tűző nap elől a míves korinthoszi oszlopfők árnyékába húzódni, és egyéb ókori leletek hűs zugaiban meghúzni magát. Külön érdekességként azt is megtudta, hogy hogyan számolhatjuk ki egy pálmafa életkorát. A módszer rendkívül egyszerű, ám annál melósabb: meg kell számolni a fa törzsén lévő bütyköket, és elosztani a végeredményt hárommal (ugyanis egy évben három bütyköt növesztenek a pálmák). Végtelen türelemmel megáldott utazók már kezdhetnek is számolni, a többiekkel megyünk tovább a hűs múzeumba.
Ezt követően dekoody a Byrsa-dombon álló múzeumban tett látogatást, ahol egészen kikerekedett a szeme a csodás mozaikszőnyegek láttán, melyekről az idegenvezetőtől azt is megtudta, hogy hogyan készültek. A szakavatott mester a helyszínen felrajzolta a kép alapját, majd innentől fogva a munka piszkos és meglehetősen unalmas részét a rabszolgákra bízták, akik a kép négy sarkából kiindulva kezdték szépen egymás mellé rakosgatni a kőkockákat. Mivel a négy munkás jellemzően nem volt túlzottan egymásra hangolódva, a képek sosem teljesen egyenletesek, hiszen egyikük jobban belenyomta a ragasztóba a köveket a másikuk pedig kevésbé.
Külön móka, hogy az egyik mozaikkép igazi retro élménnyel örvendezteti meg a magyar turistákat, ugyanis ez volt látható az egyik iskolai tankönyv borítóján. Akinek megvan a könyv, vagy ismerős a kép, nyomjon egy lájkot.
A múzeumban nagyon megtetszett dekoodynak az a festmény, amely a tengerpartra épült Karthágót történelme fénykorában ábrázolta. Ezen jól látszik, hogy a város kereskedelmi kikötője mögött hogyan húzódott meg az ellenség szemei elől elrejtve a kör alakban megépített hadikikötő.
A nap végére dekoody már egészen elfáradt, pedig előtte volt még az elmaradhatatlan bazározás. Az idegenvezető figyelmeztetett, hogy Tunisz medinájában könnyű eltévedni, ezért a biztonságos módszer az, ha egy utcán végigmegyünk, majd vissza is jövünk rajta a bejáratig.
Dekoody persze ennél kalandvágyóbb alkat, és lévén, hogy vásárolni már nem állt szándékában, csak felfedezni, örömmel konstatálta, mikor egy helybéli árus felajánlotta neki, hogy olyan helyre viszi, ahonnan csodás képeket készíthet. A szűkös sikátorok kacskaringós labirintusában újdonsült idegenvezetőjének sebes lépteit követve már azt sem tudta, hol-merre jár, mikor is egy szőnyegüzletnek látszó, ugyanakkor skanzenszagú hagyományőrző házhoz érve a helyi erő betessékelte a kapun. Lépcsők következtek szokás szerint végtelen számossággal, míg fel nem értek a ház tetejére ahonnan valóban páratlan panoráma tárult dekoody szemei elé.
A rohanó arab metropolisz, a "Fehér Város" fölé emelkedve dekoody nem hitt a szemének, bármerre nézett, nyomkodnia kellett a gombot a fényképezőgépén, mert olyan szépséges látvány fogadta. Miután az útikönyvet otthon hagyta, csak hazatérése után eszmélt rá, hogy azon a helyen járt, ami a bédekker borítóját is díszítette. A csodás, kerámiával burkolt boltíves kapun átnézve a muzulmánok szent helye, Mekka felé tekinthetünk, ami különösen szerencsés csillagzatot jelez, ezért dekoody sokáig nézelődött ebbe az irányba, és azóta lottózik.
Ennyi fért bele egy hétbe, dekoody legközelebb nem követi el azt a hibát, hogy ilyen rövid időre megy a szívéhez oly kedves tenger mellé. Még az sem lehetetlen, hogy jövő nyárra kiköltözik az arab riviérára – de ez egyelőre a jövő zenéje. Búcsúzóul dekoody egy bónusz fotóval kedveskedik minden rajongójának, az egyik helyi pénzintézet logójával, amelybe, nevét alapul véve magyar ember valószínűleg be nem tenné a pénzét.
Képek: Zboróvári Kriszti
Még több dekoody kalandot olvashattok ezekben a cikkekben:
dekoody Lignanoban és környékén
dekoody a Veszprémi Állatkertben