Blog.hu Premium Selection - Hirdetésre ajánlott blog
Nincs ilyen widget!

Erdély Dániel feltaláló és antropológus 1.

A következő interjú alanyunk Erdély Dániel grafikus, feltaláló és antropológus. Életéről és munkásságáról szóló sorozatunkat minden kedden olvashatjátok 3 héten keresztül.

ujkompozicio.png

Mesélj magadról kicsit és arról is, hogy mikor és milyen körülmények között született meg első találmányod a Spidron térkitöltő modell, amiről egyébként már olvashattunk itt a dekooderen?

Orosz-angol szakos gimnazista voltam, ezután nyomdaipari tanuló, és utána katona. A katonaság alatt született az első gyerekem, Matyi. Utána az Iparművészeti Egyetemre jártam, ahol alkalmazott grafikus lettem. Az egyetem utolsó előtti évében Rubik Ernő formatan órájára csináltam meg az első a Spidront. Rubik biztatása ellenére sokáig nem tudtam a dologgal tovább foglalkozni, valahogy mindig tovább képeztem magam inkább. Matematikus is akartam lenni és a nyelvek továbbra is érdekeltek. Éreztem, hogy a kor is megköveteli a szélesebb körű ismereteket. Jártam angol különórákra és oroszul is valamennyire tudok. Szüleim franciául tudtak. Abból is rám ragadt valami. A katonaság után még három gyerekem született: Simon, Jakab és Janka. 2005-ben pedig sikerült megint visszamennem egyetemre tanulni és úgy néz ki, hogy bent is maradok az egyetemi világban, mert tanár leszek a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán.

Az egyetemen mit tanultál 2005 óta?

Hogy mit tanultam? Ez egy bonyolult szak. Úgy hirdették meg a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi karán, hogy Modernitás PhD, de valójában a kultúratudomány a diszciplína, amellyel foglalkoztam. Angol nyelvterületen Cultural Studies-nek hívják. Ha minden igaz, két hónapon belül fogom megvédeni a disszertációmat, amelynek a címe „A jövő lázadása”, az alcíme pedig „Az újdonság sorsa a behálózott világban”. A Spidronok történetéről és recepciójáról, magyarul fogalmazva fogadtatás szociológiájáról szól. Műfaja autoetnográfia, mivel nincs, aki nálam jobban ismerheti a találmányom történetét. Ennek bemutatását azonban egyféle tudományos rálátással kellett megtennem. Egyrészt szereplője, másrészt elemzője is vagyok innovációm sorsának. Elég nehéz volt ezt a perspektívát megtalálni, de végül sikerült.

Mivel foglalkoztál az első diplomád megszerzését követő évtizedekben?

Rengeteg mindent csináltam. Dolgoztam, voltak vállalkozásaim. Máig van egy Kft-m, meg egy Bt-m. Közvetlenül az egyetem után apámmal, Erdély Miklóssal (1928-1986) murális, faldíszítő kerámiamozaik munkákat készítettünk, de 1981-től, a katonaság alatt is így tudtam magamnak meg néhány katonatársamnak  szabadságot kivenni, hogy fotómozaikokat készíthessünk az úgynevezett zászlóalj kluboknak. Két-három hetekre hazaengedtek minket, ami nagyon jó volt, mert így a feleségemmel és Matyival is többet tudtam találkozni. A fotómozaik technológiát egyébként apámtól sajátítottam el, lévén, hogy az Ő találmánya volt. Az egyik legismertebb közös munkánk a lebontásakor nagy sajtóvisszhangot kapó Kálvin téri Fabulon mozaikreklám volt, amelyről több évtizeden át mosolygott a város lakóira Pataki Ági, a híres fotómodell. Apám egyik barátjától, a Franciaországban élő festőművésztől, Szabó Ákostól maga Salvador Dali is rendelt egy önarcképet, amelyet apám technikájával meg is valósított. Valahol megvan még a fotója a hagyatékban. Egyébként bejegyzett szabadalom az akkor még vadonatúj eljárásból sohasem lett, pedig nagy hasznot hozhatott volna nem csak nekünk, hanem az országnak is. Az indoklás egyszerűen nevetséges volt: Két ismert dologból, amilyen a fotó és a mozaik, nem lehet szabadalmat csinálni. Fotómozaikot most is csillagászati áron árulnak Japántól Olaszországig. Mi ezt annak idején kézzel, szemmel profin magunk csináltuk. Máig megvan az a gárda, akik ebből éltünk annak idején, – megjegyzem – igen szerényen.

Jól érzem, hogy mély nyomot hagyott benned, amiért édesapád találmánya nem talált elismerésre itthon?

Lassan már kezdem megszokni, hiszen a családunk egyébként is a találmányok átkában élt mindig. Nagyapám és apám kitaláltak annak idején egy héjfalazási eljárást, amelyet húsz éven át fejlesztgettek és védettek le hihetetlen pénzekért, de szintén eredménytelenül. A rendkívüli technológiai és gazdasági mutatókkal bíró, kiváló minősítést kapott eljárással próbaépítkezés is megvalósult a Balaton körül. Indiával is tárgyaltak, utaztak üzletemberek, hogy ott milliók számára lakhatást és megoldást nyújtson a kiváló találmány. Azonban az élhetetlenség, az emberi irigység, valami sajátságos magyar átok erősebb volt. Nem engedték, hogy valaki kiemelkedjen és egyéni karriert csináljon. Valamilyen okból az ország individuum és újítóellenes volt és maradt is azt hiszem. A feltaláló, művész típusú ember egyrészt megtanul – mert kénytelen megtanulni – pénz és morális támogatás nélkül, mindennek ellenére dolgozni, lelkesedni. Szűk körben, annak a néhány embernek a biztatásával, akiknek a véleménye fontos számára, próbál évtizedeken át valamit létrehozni, fönntartani, fejleszteni. Úgyhogy ezt a dolgot tényleg örököltem. Az úgynevezett Univerz Falazóhéjból máig sem lett termék, pedig a rendszerváltás után újból felkarolta a Rubik Stúdió a témát. Levédték az egészet, rengeteget dolgoztak rajta elsősorban Annus Ferenc építész közreműködésével. Ez a remek és hasznos találmány máig használható lenne. Az eljárás lényege az, hogy apám és nagyapám kitalált egy építőjátékhoz hasonló téglát, amelyet szellemes módon, nagyon okos profillal rendelkező lapokká lehet törni egy repesztő géppel. Ezekből az egységekből azután kazettákat lehet kialakítani és a hagyományos téglaépítészethez hasonlóan kötésben eltolva lehet építeni belőlük a falakat,  csatornákat, sőt akár törten íves felületeket is. Ezt a formagazdagságot az említett profil biztosítja. A blokkokat – és ez volt az ötlet egyik legérdekesebb gazdaságossági paramétere – helyi, az alapozáskor vagy akár bontáskor keletkező szervetlen hulladékokkal kellett megtölteni, amelyet általában cementes folyadékkal meg is erősíthetünk. A falazóhéj nagyon jó hőszigetelő, könnyű szerkezet és az eljárás könnyen megtanulható egy szakember számára. Költsége az akkori számítások szerint mintegy negyven százaléka a hagyományos téglaépítésnek. Születtek katalógusok, prospektusok idegen nyelven is. A Nikex Külkereskedelmi Vállalat foglalkozott a találmánnyal. Nem szeretnék paranoiásnak feltűnni, de talán politikai oka is lehetett annak, hogy nem sikerült az ösztönző vagy befektetői, beruházói akaratot magunk mellé állítani, amely végigvitte volna ezt a kiváló fejlesztést a sikerig.

A paranoiádnak egyébként lehet valami alapja?

Családunkat folyamatosan figyelték. Egyszer alkalmam volt betekintést nyerni a házunkat megfigyelő besúgók III/III-as aktáiba a Történeti Hivatalban. A hányinger fogott el, ezért nem folytattam a kutatást. Van nekem elég dolgom. Nem érek rá folyton a múlton csámcsogni.

Másodszor említed Rubik Ernő nevét. Gyakran találkoztok?

A falazóhéj kapcsán nem találkoztam soha Rubikkal, sőt annak ellenére, hogy nála csináltam a Spidront, harminc évig azzal kapcsolatban sem találkoztunk. Egyszer ugyan 1990-ben feladtam Amerikából neki a Spidronokkal kapcsolatos újabb ötleteimet, de az visszajött „címzett ismeretlen” megjelöléssel, tehát nem kapta meg. Máig őrzöm a levelet. Egészen véletlenül tavaly Pécsett meg volt hívva a híres nemzetközi tudományos művészeti konferenciára, a Bridges-re, annak a sorozatnak az előző konferenciájára, amelyen most voltam a portugál Coimbrában. Kérdeztem, vajon emlékszik-e rám. Azt mondta, „Bocsánat, nem biztos!”. „Segítsek?”, kérdeztem és  hozzátettem: „Spidron”. „Á, a Spidron! Most már igen!” – válaszolt megenyhült örömmel. Tehát 1980-tól 2009-ig, huszonkilenc évig nem találkoztunk. Voltam nála ugyan egyszer a Rubik Stúdióban, de nem lehetett elérni. Mikor egyszer bevittem egy angol kollégámnak a játékát, akkor arra reagáltak, de a Spidront tartalmazó üzeneteimre valami miatt nem érkezett válasz. Talán nem is továbbították neki az anyagomat. Fura ez, mert számomra úgy tűnik, hogy nem büszkék a magyarok egymás eredményeire – se az iskola, se a tanár – vagy én nem is tudom…

Ezt a véleményedet több tapasztalatra alapozod, vagy csak erre az egyre?

Többre. Például az iskolában ahol a Spidront kifejlesztettem, nem vettek fel DLA képzésre. Az igaz, hogy nem nagyon volt időm fölkészülni, mert az utolsó pillanatban tudtam meg, hogy egyáltalán lehet doktori iskolába jelentkezni, de azért volt egy kész prezentációm, amelyet Jeruzsálemben már nagy sikerrel bemutattam. Nem is az volt a baj, hogy nem tetszik nekik. Azt mondták, hogy ez túlságosan tudományos és ne haragudjak, de nem értenek hozzá. Bementem reklamálni, és akkor a doktori iskola vezetője szinte bocsánatkérően mondta, hogy ez klassz lehet, csak nem tudja megállapítani, mert a bolognai rendszer szerint ez valószínűleg egy másik kategóriába tartozik, mint amelyeket ott tanítanak.
De ugyanúgy nem vettek föl doktori iskolába matematikusnak a Műegyetemre sem, mert nem volt olyan jellegű végzettségem.
Ekkor, egy véletlen folytán futottam bele a modernitás PhD-be, ahova elég volt egy Iparművészeti Egyetem diploma, meg két nyelvvizsga, és ide végül sikerült felvételt nyernem. Beke László művészettörténész és Molnár Emil matematikus vállalták a témavezetést.

Folytatás 2,3
Forrás 1,2

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...