Nincs ilyen widget!

Rajzold le a szobádat! – Országos gyermekrajz pályázat

Szombati napon a zsűri egyik tagjaként vehettem részt az Országos gyermekrajz pályázaton. Az esemény egyszerre volt izgalmas, színes és megható.

0.png

S hogy miért is volt izgalmas ez a rendezvény? Azért, mert az előselejtezőkből a döntőbe jutott kicsiknek az RS budaörsi áruházában 60 perc alatt kellett bizonyítaniuk, hogy ők a  legjobbak, ha álmaik szobájának lerajzolásáról van szó. Saját bevallásuk szerint egy picit mind izgultak, de ez nem látszott rajtuk. Átszellemülten alkottak és ki kitöltötte a rendelkezésre álló időkeretet, ki félidőben már készen is volt. Olyan versenyző is akadt, akit alig lehetett rávenni, hogy rajzoljon, de természetesen végül nem bánta meg, hogy rajzasztalhoz ült és filctollat ragadott.

A közel 300 pályázóból a verseny döntőjébe jutott 15 versenyzőt válogattak be a rendezvény szakmai szervezői és zsűrielnöke. A 15 döntősből 14-en érkeztek meg végül. Neveik balról jobbra, a nagy asztaloktól a kicsik felé haladva a következők:

- Molnár Kitti (9 éves),
- Tombor Virág (8 éves),
- Komlódi Anna (9 éves),
- Kása Tiara (7 éves),
- Kapott András (9 éves),
- Pintér Márton (9 éves),
- Kovács Hédi (8 éves),
- Tulok Orsolya (7 éves),
- Bödös Anna Zsófia (6 éves),
- Szabó Dorka (10 éves),
- Szegő Tímea (5 éves),
- Lukácsi Nikol (4 éves),
- Bolgár Katica (6 éves)
- Szilágyi Janka (10 éves; nem jelent meg),
- Tösmagi Eszter (7 éves).

Míg a döntősök rajzoltak, addig a többi gyermek és szülő ehetett, ihatott, vagy éppen az óriás társasjátékkal játszhatott.

És ha éppen a mesefigurák nem bandákba verődve vonultak és szórakoztatták a kicsiket, akkor össze lehetett velük állni egy-egy fotóra.

Míg a zsűri a 14 rajzot értékelte, addig kiosztásra kerültek a már korábban kiválasztott, egyéb kategóriákban eredményt elért versenyzők, óvodák, iskolák díjai is, úgy mint:
- legszebb rajz a 4 éves korosztályban,
- legszebb rajz a fiúk között,
- legszebb rajz a lányok között,
- legszebb óvodai rajz,
- legszebb iskolai rajz,
- legaktívabb óvoda díja,
- legaktívabb iskola díja,
- legszebben rajzoló iskolai osztály,
- legszebben rajzoló óvodai csoport,
- legtöbb facebook like-ot kapott rajz.

A zsűriben két társam Sarka Kata (bal oldalon) és a zsűri elnöke, Szobonya Nikolett volt (jobb oldalon). A pontozás gördülékenyen, szinte mindig teljes egyetértésben zajlott. Figyelembe vettük a gyermekek pályázatra beküldött anyagait, életkorukat és a következő szakmai szempontokat:
- térérzékelés,
- színek használata, színharmónia a képen,
- eszközhasználat,
- kép kidolgozásának részletessége,
- képkompozíció,
- fantáziaelemek, mennyire van benne a gyermek személyisége.

Miután pontoztuk mind a 14 rajzot, a szervezők összesítették a pontokat és ezek eredménye alapján a 3. helyezett Tösmagi Eszter lett:

Pályázatra beküldött rajz:

Döntőben készített rajz (Eszter színes, vidám, bájos és érthető kompozíciójával vett le minket a lábunkról):

A 2. helyezett Kapott András lett:

Pályázatra beküldött rajz:

Döntőben készített rajz (ha nem látom, nem hiszem el, hogy lehet tiszta erőből színezni a legtompább krétával is, miközben nem mész ki a vonalból):

Az 1. helyezett pedig Kása Tiara lett. 2 művét együtt nézve teljesen megérdemelten került ki győztesen a versenyből. Nagyon gyors, kreatív és tehetséges a kislány.

Pályázatra beküldött rajz (3 dimenziós):

Döntőben készített rajz (jóval a határidő lejárta előtt befejezett, tiszta, rendezett, aprólékos rajz):

A bejegyzés elején említettem, hogy az egyik döntős nem is akart rajzolni, de végül nem bánta meg, hogy rábeszéltem, dobjon össze valamit. A zsűri egyhangú döntése alapján Pintér Marci elvitte a rögtönözve létrehozott fantázia különdíjat.

Pályázatra beküldött rajz (felül diszkógömb, alul lakókocsi, mindez képregény stílusban):

Döntőben készített rajz (Marcit álmai szobájában lift vinné fel emeletes ágyára, onnan reggelente csúszdán csúszna le, mindezek után pedig öltöztető gép öltöztetné fel):

A dobogósok rengeteg díjjal térhettek haza, de a 10 kicsi, aki nem került be a 3+1 legjobb közé szintén nem ment haza üres kézzel. Láthatóan nagy volt az öröm.

A legkisebb indulónk, a 4 éves Lukácsi Nikol rajzait még megmutatnám. Ha Nikol a kedvünkért még egy kicsit színezgetett volna, az én történetem is máshogy végződött volna. Minden esetre nagyon öntudatos és nagyon tehetséges a kis művésznő. :-)
Pályázatra beküldött rajz:

Döntőben, 15 perc alatt készített rajz:

Sajnos, mint fent írtam Szilágyi Janka nem tudott megjelenni a döntőn családi okok miatt. Jankáról még hallani fogunk szerintem, mert pályázatra beküldött rajza az én titkos favoritom volt. Soha nem láttam még 10 évestől ennyire érett és kifinomult stílusú rajztechnikát, ilyen tartalmas és szép kompozíciót, és ennyire harmonikus szín kezelést egyszerre.

A rajzok egyébként még június 14-ig láthatóak az RS budaörsi áruházában, az interneten pedig ugyancsak 14-ig lehet licitálni a rájuk. A licitálás során megvásárolt képek bevétele a Bethesda Gyermekkórház Alapítvány számlájára kerül. Licitálni lehet: itt.

Nagyon kellemes nap volt a szombati, melyet ezúton is köszönök az RS bútoráruház vezetőinek, összes dolgozójának, minden szervezőnek és természetesen zsűritársaimnak is. Remélem még sok hasonlóan szívmelengető élményben lesz részem a jövőben is!

Képek forrása: Hujber-Nagy Aletta és Gidófalvi Tamás

süti beállítások módosítása