Blog.hu Premium Selection - Hirdetésre ajánlott blog
Nincs ilyen widget!

Schüller Ferenc – egy kísérletező építész portréja 1. rész

Nagyjából négy éve történt, hogy saját házunk építéséhez anyagot gyűjtöttünk férjemmel, ezért szemrevételeztünk Zsuffáék egyik tégla burkolatos házát, mert élőben is szerettük volna látni azt a bizonyos téglát, amiből több száz négyzetmétert készültünk betervezni homlokzataink teljes beburkolására. Leparkoltunk a háztól pár méterre, majd megfordultam és valami olyasmit pillantottam meg, hogy azonnal földbegyökerezett a lábam. Már nem is igen érdekelt a téglaburkolatos ház. Színes párti vagyok, de attól a fekete épülettől, ami elém tárult, még hosszú percekig nem tudtam szabadulni. Nagy táblás burkolatai lenyűgöztek és minő véletlen: végül a mi házunk is ehhez hasonló burkolatot kapott, csak éppen zöldbe hajló antracit színben. A házat meglátva azonnal cselekednem kellett, és legnagyobb szerencsémre éppen a tulajdonos egyik rokona lépett ki a ház ajtaján, aki elárulta nekem, hogy ki a ház tervezője. Így ismerkedtem meg Schüller Ferenccel, akinek fekete házát készítettem el abban a félévben az Ybl-ön makett tantárgyból. Egy év múlva újra be kellett mutatnom az iskolámban egy makett kiállításon, akkora sikere volt az épületnek.

nyitokep.png

Aletta: Mondanál néhány szót magadról bevezetésképpen?

Ferenc: Amit magamról elsőre elmondanék: számomra az a legfontosabb, hogy az örömömet megtaláljam a munkámban. A munkámon keresztül próbálom meg ugyanis kizárni azt, ami ma Magyarországon van. Nekem az alkotás a kábítószer, én megpróbálok a munkámba belefeledkezni, hogy olyan dolgokat hozhassak létre, melyek nekem, meg a szűk környezetemnek, akik ezt tudják értékelni, egy kis örömforrás legyen.

Itt van például a legújabb projektünk, egy bemutatóterem a NaturAqua ásványvíznek. Nagyon rövid idő alatt kellett felállnunk a koncepcióval. Maga a beruházás már futó projekt, kivitelezők már javában dolgoznak a ház más területein. Mindenki nagyon lelkes volt, a palackozóüzem igazgatója Sümegre vitt el, a tanbányába, hogy megismerkedjek azzal a földtörténeti korral, amelyből most felszínre hozzák ezt a vizet. Geológus magyarázta el a karsztvíz sajátosságait, illetve megmutatta az egykor élt állatok maradványait a bányaüledékben. Innen jött az ötlet, hogy az étterem részben nyitott udvarát lefedjük egy olyan födémmel, amelyet a legjellemzőbb fosszíliák, a tülökkagylók törnek át, biztosítva egy kis barlanghatást, mely a karsztvizekre jellemző.

Persze először magam készítettem egy M=1:50 léptékű modellt, mint annyi más tervünkről. A modellkészítés nekem egy kicsit woodoo-zás. Hátha meg tudom bűvölni a világot, hogy ne álljon ellen az adott projektünk megvalósulásának. Egyelőre elég rossz varázsló hírében állok, inkább csak a modellek gyűlnek. Ezért mondom azt, hogy az ilyen mélységű alkotás egyrészt menekülés a külvilág elől, másrészt pedig örömforrás, ami biztosítja az energiát ahhoz, hogy a következő projektnek is neki tudjunk kezdeni.

Aletta: Tudom, banális kérdés, de te mióta akarsz építész lenni?

Ferenc: A családi legendák szerint négyéves korom óta a nagymamámnak mindig építkezésekre kellett vinnie. Vannak gyerekek, akiket például pályaudvarra kell vinni mozdonyt nézni, engem építkezésekre kellett vinni. Ebben biztos benne van az is, hogy nekem az apai ág egy sváb kőműves família. Gyerekként természetesen nem az építészet, hanem maga az építési folyamat kötött le.

Anyám Szegeden az ottani művészeti gimnáziumban szobrász szeretett volna lenni, de az ötvenes évek beleszóltak az életébe. A formálási készség tehát egész biztosan az anyai ágról van, míg az apai oldalról sokkal inkább ennek az egésznek az átlátóképessége.

Sokszor kicsit féltékenyen nézek más művészeti ágakra – már amennyiben az építészetet művészetnek lehet nevezni –, mert egy szobrásznak vagy egy festőnek sokkal kevesebb emberrel kell együtt dolgoznia ahhoz, hogy az alkotását létrehozza.

Nekem már a koncipiálásban is vannak munkatársaim, akikkel közösen hozunk létre valamit, mint statikus, gépész, elektromos tervező, világítástervező, és még sorolhatnám. De előfordul, hogy geológussal vagy egyéb szakágakkal kell együtt gondolkodni. Ezért az építészet egy olyan művészeti ág, ahol már az alkotásnál nagyon sok emberrel kell együttműködni. Emiatt van szükség az átlátóképességre, hogy ezeknek a kollégáknak a munkáját koordinálni tudd.

A másik ok, hogy ma már olyan anyagmennyiség van a piacon, amiből neked is nagyon jó átlátással, gyakorlatilag szűrnöd kell, melyek azok az anyagok, amelyeket egyáltalán érdemes bevonni egy adott projektbe.

Aletta: Mondtad, mennyire fontos az anyagválasztás. Mi a véleményed a környezettudatos termékekről, gondolkodásmódról?

Ferenc: Évekkel ezelőtt láttam a Felső-Tisza vidékén Móricz Zsigmond szülőházát. Nos, ha valami környezettudatos, az az volt.  A fala hatvan centi vastag vert agyag, ablaka kicsi, fedése nád vagy szalma, és döngölt földpadlója van. Abban a pillanatban, ha abbahagyják ennek az épületnek a folyamatos karbantartását, néhány hónap múlva semmi nem marad utána.  Az eső a vert falat bemossa a földbe, a szalma elkorhad. Ez egy környezettudatos épület, ahogy mondják, a lábnyom, amit maga után hagy a természetben, közelít a zéróhoz. Legyünk őszinték, minden más az mese!

Persze ennek ellenére nagyon fontos, hogy a túltechnicizált környezetünkbe a természetet, amennyire lehet, behozzuk. 2006-ban az AIG/Lincoln írt ki egy pályázatot a Haller út–Soroksári út sarkára irodaház-fejlesztésre. A hangzatos „Haller Kert” elnevezést adták neki, gondoltam, ha már így hívják, tegyünk is érte valamit. Akkor már évek óta próbáltuk behozni Magyarországra az ún. függőleges kertet, ami egy folyadékkultúrás növénytartás.

Én erről már a ’80-as években olvastam, még egyetemista koromban terveztem egy lépcsőházat, aminek az oldalfalát ezzel takartam a terveimen. A tanáraim csak néztek rám, hogy már megint mivel szívatom őket. Aztán a Market székház monolit beton falát szerettük volna ezzel humanizálni, de a francia gyártó egyáltalán nem érdeklődött egy itteni alkalmazás után. Viszont a fő technikai részleteket megtanultuk terv szintjén alkalmazni. A koncepciónk arról szólt, hogy az épület testét teljesen átlyukasztottuk több szint magasságban, és itt helyeztük el a növényfalakat. Turányi Gábornak volt hasonlóan lyukasztott épülete a MÜPA pályázatára, de ezt először a ’80-as években az Architeqtoniqa csinálta egy miami felhőkarcolón. A kormányzati negyedre elképzelt zöld fal már jóval a mi pályázatunk után született, és nem igazán voltak tisztában a tervezői a zöld fal technikai követelményeivel. Sajnos a „Haller Kert” pályázaton nem nyertünk, túl sok a zöld, mondták a kritikusok róla.

Néhány évvel később már beérett ez a gondolat, és a Wallis fejlesztésű K3 Irodaház már a Breeam minősítésnek megfelelően lett megtervezve. Az építész a Lukács-Vikár iroda volt, mi a publikus tereket terveztük. Újra próbálkoztam a belsőben a zöld fal gondolatával, és a sokévi próbálkozás után itt „zöld utat” kaptunk. Ez főleg annak köszönhető, hogy megismerkedtem Duronelly Balázs szobrászművésszel, aki maga is kísérletezett ezzel a saját szobrai számára. Persze a legmeggyőzőbb az volt, hogy a külföldi beszállítóhoz képest Balázs sokkal kedvezőbb árat tudott adni. Ez gyakorlatilag az első, ma már közel egy éve működő növényfal itthon.

Igazán környezettudatos tervünk volt a tavalyi év elején az Újpesti Felszíni Víztisztítóműre kiírt hasznosítási ötletpályázat. Ez nemcsak az alkalmazott anyagok tekintetében volt környezettudatos, hanem a javasolt „vízbázisú élettér” szemléletével is. A tisztító tartályok egy részében – a Dunai Együttműködés keretében – halkutató központot javasoltunk, míg a másik felében édesvízi halak élményparkszerű bemutatását. A két átalakításra kerülő épület között pedig Duna-metszeteket alakítottunk ki a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig. Az egész beruházás pénzügyi alapját pedig a vegyes hasznosítású vízbázisú élettérre alapozott magasépületek adták volna.

Aletta: Mit jelentenek a Breeam vagy Leed minősítések számotokra?

Ferenc: Nagyon érdekes oktatáson vettem részt a Zumtobelnél, ez egy osztrák lámpagyártó cég. Egyrészt a teljes nyugat-európai ipar szeretne valahogy túlélni. A kínai gyártás azonban, főleg a munkabérek alacsonysága és a minősítési tanúsítványok megspórolása miatt, jóval kedvezőbb áron tud termékeivel megjelenni. Persze miközben az ismeretlen kínai mumust emlegetjük, közben azért szép lassan mindig kiderül, hogy az adott nyugat-európai márka a gyártási kapacitását már rég kitelepítette Kínába, vagy eleve Vietnamba. Ha az igazán energiatakarékos LED-es lámpákról beszélünk, LED-et csak Délkelet-Ázsiában gyártanak. Csomagolhatja azt a LED-et a Phillips, az Osram vagy bárki más, az Kínában készült. Brüsszelben elhatározták, hogy minden termékhez csatolni kell egy 11 oldalas tanúsítványt, mennyire környezettudatos a termék – sustainability. Vagyis minden egyes termékhez kivágunk annyi fát, hogy egy 11 oldalas tanúsítványt adjunk róla.

Erre a tanúsítványra nagyon felhívták a figyelmét az építészeknek, világítástervezőknek, hogy ezeket a minősítéseket gondosan tanulmányozzuk, hogy a BREEAM vagy LEED minősítésű épületek tervezésénél ezek mennyire fontosak. Kénytelen voltam megkérdezni, hogy oktatják-e ezt a megrendelői oldalnak is?  Tehát a beruházót, a bankot, aki adja pénzt. Nekik megmagyarázzák, hogy miért vegyen tízszer annyiért LED-es fényforrást? Mert az a beruházási költséget jelentősen növeli.

Tudod, az, hogy egy beruházás környezettudatos, tipikusan azt jelenti, hogy kétszer-háromszor annyiba kerül, mint amennyibe azt az adott piac hajlandó befogadni. Ezért kellene, hogy maga a beruházó, vagy magának a finanszírozó banknak a szakembere mondaná azt, hogy igen, én környezettudatos vagyok.

Aletta: Ahogy látom, ti mindig valami új megoldáson töritek a fejeteket. Itthon új anyagokat mutattok be.

Ferenc: Nagyon fontosnak tartom, hogy új megoldásokat ismerjünk meg és alkalmazzunk. Persze úttörőnek lenni az rizikós is. Schüllerként – nomen est omen – életem végéig tanulhatok. Ezt meg kellett értenem egy bizonyos kortól.  Negyvenévesen jöttem rá, hogy én soha nem fogok hátradőlni, én világ életemben fúrni-faragni fogok, keresve az új dolgokat. De legalább ettől nem öregszem meg.

A BeLight bemutatóteremben alkalmaztunk egy nagyon olcsó anyagot, az alumínium hullámlemezt. Itt azt szerettük volna elérni, hogy a világosban tartott enteriőr ellenére az egyes fényforrások vetítési képe jól kirajzolódjon. Addig lámpa-bemutatótermet csak sötétre festve tudtak elképzelni. Ez az egyébként olcsó anyag viszont a világos környezetben is rendkívül hatásosan rajzolja ki a fénykévéket.

Ennél sokkal izgalmasabb és nagyobb kockázatú volt a fekete porcelánház burkolata. Mikor terveztük, akkor még ez a 3 mm vastagságú, 3 m2-es porcelánburkolat nagyon új volt. Összeszedtem a kérdéseimet az olasz gyártó számára, kiküldtük jó előre, hogy mire megyünk, készüljenek föl belőle. Megkapták, nagyon köszönték, majd mikor kimentünk, kiderült, hogy a technikailag felelős személy „beteg”. Majd szép lassan az is kiderült, hogy egyelőre ők maguk is csak kísérleteznek vele, ami a gyárudvarban láthatóan  föl van rakva,  arra semmi garanciát nem adnak. Majd megtudtuk, hogy eladták az olaszok a receptúrát a törököknek. Elmentünk Isztambulba is, de ott sem jártunk több sikerrel. Végül a selyemfényű bevonat miatt a török lapot választottuk, de mindent találhattunk ki magunktól. A gyártók semmivel sem támogatták a munkánkat. Ez az épület a világon az első volt, amelyik külső térben, ekkora léptékben alkalmazta ezt az anyagot!

A cikk folytatása: 2,3

Képek: forrás1, forrás2.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...